Miért
Minden ember azt tanítja a legjobban amit magának kell megtanulni. Minden nap belefutok abba, hogy valakinek el akarok magyarázni valamit, és utána rájövök, hogy az adott lecke pont beleillik az életembe. Amit ideírok, egy remek tanulási folyamat nekem, ha csak egy embernek segít még, akkor megérte elindítani a blogot. Ha szeretnél csatlakozni hozzám, tedd bátran és oszd meg a tapasztalataidat! :)
Blogkövetés
Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.
Félelem – Nem akartam, hogy fájjon, jól akartam érezni magamat
2013 október 3. | Szerző: Bogyó Élete
A semmiből jött. Csak egy furcsa belső feszültség volt, amit nem tudtam megnevesíteni, nem tudtam honnan jön, mi okozza, csak azt, hogy valami nem stimmel. Nagyon nem. Feszít belülről. Először nem foglalkoztam vele, majd elmúlik alapon, elvégre nem lehet minden nap jó kedvem.
Aztán felébredtem éjjel. 2 órával később újra. Hajnali 5kor ismét. Feszített. Kezdett fájni is.
Ha valaki hozzám szólt, rá tudtam volna mordulni. Ideges lettem. Sírni kezdtem. Kijött, megnyugodtam, derűs mosoly, ezen is túl vagyok.
Néhány óra múlva kezdődött elölről. A sírással együtt járó mély fájdalom és az utána következő mély nyugalom úgy váltogatta egymást, mintha valaki azzal szórakozott volna, hogy kapcsolgatja rajtam a két gombot. Nem volt vicces.
Nem akartam, hogy fájjon, jól akartam érezni magamat, és igyekeztem elterelni a gondolataimat, abbahagyni a kattogást, mantráztam, mindent bevetettem, de a feszültség nőtt.
Ha jön a félelem (vagy bármi más) és ellentartunk, eltoljuk, nem akarjuk megtapasztalni, akkor annak energiát adunk és csak erősödik. Tovább tartunk ellen, tovább bujdosunk az élmény, tapasztalás ellen, még erősebb lesz. Ott ugrál körülöttünk, kiugrik olyan helyekről, amiről azt hittük jól letakargattuk régen. Olyan képek, élmények jöttek elő a múltból, amikről azt hittem már régen megbocsátottam, elfelejtettem, elengedtem. Aztán, amikor már nagyon elég volt feladtam.
Lefeküdtem a földre, ellazultam és hagytam. Gyere fájdalom. Nem tudom mi vagy, nem tudom honnan eredsz, de gyere. Itt vagyok, teríts le, annyira erősen ahogy csak tudsz. Gyere mindenestül.
Beugrott például, hogy féltékeny vagyok.
– Miért?
– Mert nem akarom elveszíteni, nem akarom, hogy valaki elvegye tőlem, hogy másé legyen.
Semmi sem a mienk. Pláne nem személyek (társ, szülő, gyermek, barát, stb), de a tárgyakat se visszük magunkkal, csak illúzió a birtoklásuk. Amikor éreztem, hogy nagyon nem akarom elveszíteni, és ez a félelem már már irreális szintre erősödött, akkor úgy döntöttem, hogy rendben nézzük meg miért fáj ez?
Elképzeltem a legrosszabb szenáriót, amit csak sikerült. Szörnyű volt. Üvölteni tudtam volna a fájdalomtól, a mellkasom elszorult, alig kaptam levegőt.
– Gyere fájdalom. Hatoljunk a gyökeréig (a lélek olyan mélységig visz csak minket, amit még el tudunk viselni).
Azt éreztem, hogy megkattantam, a félelem csak ült rajtam, egyre hatalmasabb volt, csak sírtam sírtam. Mígnem elkezdett enyhülni. Végül elmúlt. Csak feküdtem ott lelkileg kimerülve, mintha 100 évnyi fájdalmat éltem volna meg fél órában, de jobb lett. Tudtam mosolyogni. Később még futólag beköszönt az emlékek közül az ide kapcsolódó, de már csak nyári szellőként.
Ugyanezzel a módszerrel 2 hétig tisztítottam magamat. Minden este boldogan feküdtem le, hogy megint szembenéztem valamivel, amit eddig rejtegettem, aztán másnap egy újabb csontváz ugrott ki a szekrényből. 2 hétig minden nap. Aztán az egész elcsitult. Pár nap után már nyugodtan készülődtem neki az élménynek, tudván, hogy utána jobb lesz, mint előtte.
Az első pár napban még az értelmem szeretett volna kapaszkodni valamibe a félelmekkel kapcsolatban, és találtam egy videót, amely nálam megnyomott néhány igen erősen fájó pontot, így ezt újra és újra játszottam a háttérben, miközben hagytam a fájdalomnak és a félelemnek, hogy randalírozzon bennem. Az X-ediknél már sikerülhet akár kívülről is figyelni az egészet (de ez ne azt jelentse, hogy nem engedjük bele magunkat mélyen). Jön, fáj, hagyjuk, de közben valahol tudjuk, hogy ez így rendjén van és az Igazi Önvalónkon nem változtat, az Van. Nem terítheti le semmi.
(A videó linkjét megosztom, de ez nyilván egyénfüggő, hogy kinél mi tapint rá fájó pontra:
http://www.youtube.com/watch?v=LljEYrFU93M )
Ha valamit elnyomunk magunkban (véleményünket, álmainkat, negatívnak kikiálltott tulajdonságainkat, stb), akkor azok mint egy seb elkezdenek gennyesedni és kifakadnak, főleg olyankor, amikor nem szeretnénk.
Van, aki nem csak az álmaitól, az életétől, bizonyos érzésektől fél, hanem magától a félelemtől is, mely ellenállással persze még többet teremtünk.
Most nyert számomra értelmet az a mondás, hogy a probléma ajándékot is hoz. Ezt eddig úgy értettem, hogy persze biztosan történni fog valami jó is utána. Persze.. Így viszont, hogy a problémát nem elrejtjük, hanem szembenézünk vele és az felszabadulhat, helyet, teret engedünk a szeretetnek, hogy beáramoljon a helyére. Ez az ajándék.
Ha jön, te teremtetted (félelemmel is teremtünk), eltolod mellyel energiát adsz neki és az megerősödve visszajön.
Ne meneküljünk, ne akarjunk megszabadulni tőle.
Átélni, lemenni a gyökeréig vagy amíg tudunk.
Félelem sokféle lehet: valami/valaki elvesztésétől, ragaszkodás, nem hinni benne, hogy tudunk akár jobbat teremteni, a befizetetlen számláktól, stb.
Ha meg szeretnénk nyitni a szívünket a szeretet elől, akkor megnyitjuk azt mindenféle érzelem előtt, mert a jó és rossz címkék emberi találmányok. A szív számára csak érzés van, és az Életnek a rossznak titulált érzelmek is részei. Be lehet zárni a szívet, hogy ne jöjjön be fájdalom, de azon az ajtón jönne a szeretetet is. A kockázat nagy, de az ajándék is.
Húztam egy Osho kártyát, és valahogy “véletlenül” ismét passzol 🙂
Kimerültség
Ennek az alaknak teljesen kimerítette az életenergiáját azon erőfeszítése, hogy fontosság-tudatának hatalmas és nevetséges gépezetét továbbra is üzemben tartsa. Annyira buzgón igyekezett, hogy “a dolgokat kézben tartsa”, és hogy biztosítsa: “minden a legnagyobb rendben folyik”, hogy végül teljesen elfelejtett pihenni. Ő nem engedheti meg magának, hogy játékos legyen. Ha egy időre maga mögött hagyná kötelezettségeit egy tengerparti utazás kedvéért, talán az egész építmény összedőlne.
Ennek a kártyának az üzenete azonban nem pusztán az, hogy munkamániás lehetsz. Az életünk összes olyan természetellenes, bevett rutinjáról szól, amiket azért gyakorlunk, hogy biztonságban érezhessük magunkat, és egyben jó távol tarthassuk a káoszt és a spontaneitást házunk tájától. Az élet nem valami üzlet, amit kézben kell tartani, hanem egy misztérium, amit meg kell élni. Itt az idő, hogy széttépd a blokkolókártyádat, megszökj a gyárból, és kirándulj egyet az ismeretlenbe. Meglátod, munkád is gördülékenyebben halad majd, ha pihenten térsz vissza.
“Aki lelkiismeretén keresztül él, megkeményedik. Aki tudatosságán keresztül él, az lágy marad. Miért? Mert ha elméletek szerint akarsz élni, akkor teljesen természetes, hogy megmerevedsz. Karakterré merevedsz. Folyton a hátadon kell cipelned a karakteredet. Ez a karakter pedig olyan, mint valamiféle páncél: védelmez, biztonságérzetet ad. A “lelkiismeretes” ember egész életét ebbe a karakterbe fektette. Minden élethelyzetre ezen a karakteren keresztül reagál, nem pedig közvetlenül. Akármit kérdezel tőle, neki előre gyártott válaszai vannak. Ilyen egy megkeményedett ember – nehézkes, ostoba, gépies. Talán egy jó számítógép, de nem ember: te csinálsz valamit, ő pedig egy jól bevált séma szerint reagál. Reakciói kiszámíthatók; olyan, mint egy robot.
A valódi ember spontánul cselekszik. Ha őt kérdezed valamiről, a kérdésedre spontán, élő választ kapsz, nem pedig egy mechanikus reakciót. Megnyitja szívét a kérdésed előtt, feltárja magát a kérdésednek, és a jelenben válaszol…”
Az alábbi pár pontot pedig akkor találtam, amikor épp a “hullámvasúton” ültem és két bőgés között voltam:
Hét lépés az ego befolyásának legyőzésére:
1. Ne érezd magad megbántottnak! Ami megbánt, az csak gyengít.
2. Szabadulj meg a győzelem kényszerétől! Nem a győzelmeid vagy a nyereségeid alkotják lényegedet. Légy megfigyelő, észlelj és élvezz mindent anélkül, hogy trófeát kellene nyerned. Amint kevésbé hajszolod e győzelmeket, egyre nagyobb számban fognak előfordulni életedben.
3. Szabadulj meg annak a kényszerétől, hogy mindig neked legyen igazad! Amikor a legjobban belemelegedtél egy vitába, tedd fel magadnak a kérdést: „Mi fontosabb, az igazam, vagy a boldogságom?”
4. Szabadulj meg a felsőbbrendűségi kényszeredtől! A valódi nemesség nem abban áll, hogy jobbak vagyunk valaki másnál, hanem hogy jobbá válunk régi önmagunknál.
5. Szabadulj meg a kényszertől, hogy mindig többet akarsz! A dolgok iróniája, hogy amikor már többé nem követelsz, a vágyott dolog bőséggel érkezik életedbe.
6. Hagyj fel azzal, hogy a teljesítményedből származtatod önazonosságodat!
7. Ne adj a híredre! Hírneved nem benned lakozik, hanem mások elméjében, ennél fogva egyáltalán nincs hatalmad felette. Azért tedd, amit teszel, mert belső hangod útmutatását követed.
♥ ♥ ♥
Forrás: Dr. Wayne W. Dyer – A szándék hatalma című könyv
Oldal ajánlása emailben
X