Érzelmi függőségek (anya-gyerek, barátság, párkapcsolat)
2013 október 9. | Szerző: Bogyó Élete
Az utóbbi napokban több irányból jön velem szembe, illetve élem meg az érzelmi függőséget és annak különböző szintjeit.
Egy barátság megpattanásával kezdődött. Mi voltunk a “forevertogether (örökkönörökkéegyütt)”. Normális párkapcsolat híján szinte mindent megbeszéltünk (napi minimum 1 óra, plusz egész napos Viber közvetítés), egymás minden lélegzetvételéről tudtunk, minden felmerülő “problémát” kielemeztünk, és bármi is lesz, mi mindig itt leszünk egymásnak.. Emellett vártuk az “Igazit”, aki “belefér” ebbe a kapcsolatba. Kezdtek elmosódni a határok a az Én és a Mi között. Kialakult bennem egy feszültség, amit nem értettem honnan jön, mi okozza. A barátság, mint kiváltó tényező fel sem merült bennem. Az dübörgött bennem, hogy ez nem az Én Életem, az nem az Én Életem.. Mígnem egyszer csak egy jelentéktelen dolog miatt összeszólalkoztunk (soha előtte 17 évig nem volt ilyen), és nem beszéltünk napokig. Megkönnyebbültem. Továbbra is szeretem, de erre a fajta érzelmi függőségre nincs szükségem, megfojt.
Ma olvastam egy cikket a gyermek leválásáról:
http://divany.hu/poronty/2013/10/01/engedd_levalni_a_gyereket/
Rájöttem, hogy nekem is lelkifurdalásom van, amikor egy nap nem hívom fel Anyukámat. Apukám meghalt, és én vagyok neki a minden. Mindenben lehet rá számítani, másrészről viszont tudom, hogy neki csak én vagyok.
A felnőtté válás fontos lépcsője, amikor kialakítjuk a saját határainkat, saját életünket. Aminek részei a barátok, hobby, iskola/munka, stb. A saját vélemény, a saját határok. Tudni kell nemet mondani, mert lehet, hogy másoknak mondott nem, egy igen saját magunkra.
Akkor tudjuk a legtöbbet adni is, amikor van miből. Amikor mi kiforrott személyiségek vagyunk, önállóak, nem függünk senkitől, mert akkor a másikba nem kapaszkodunk, nem tőle várjuk, hogy boldoggá tegyen, hanem mi magunk elegek vagyunk ehhez. Boldoggá tudjuk tenni magunkat, vannak olyan elfoglaltságok, amik feltöltenek és amit szívesen csinálunk, tudunk és szeretünk egyedül is lenni. Amikor pedig valakivel vagyunk (barátunkkal, párunkkal, gyerekünkkel, szülőkkel, stb) akkor az egy extra, egy fűszer az életben, de nem létszükséglet és nem a másik vállára tesszük rá a boldogságunk, és jól létünk terhét, mert ez a teher agyonnyomja a kapcsolatokat.
Fontos minden kapcsolatban, hogy azért legyünk a másikkal, mert azt élvezzük és emel és nem alakítunk ki a másikban lelkifurdalást ha az jól meri érezni magát nélkülünk, ha épp nem ír, nem hív vagy nem jön. Attól mert nem úgy szeret ahogy azt mi elvárjuk, még nem jelenti azt, hogy nem szeret szíve minden szeretetével.
Engedjük el a másik kezét, merjen a gyerek nélkülünk is boldog és kiegyensúlyozott lenni, engedjük a párunkat/barátainkat nélkülünk is élni, létezni. Ha az amit mi adunk jó nekik, úgyis jönnek, ha nem jó nekik, akkor zsarolással és sértődéssel nem fogjuk vonzóbbá tenni. A saját boldogságunkért mi vagyunk a felelősek és senki más. Minden ember, aki bármi okból velünk van, egy ajándék. Ne vegyük készpénznek és pláne ne legyenek elvárásaink, hogy mit kellene, hogy tegyenek értünk. Tegyük meg azokat a dolgokat mi magunknak. Ha jól csináljuk, akkor vonzani fogjuk azokat az embereket, akiknek szintén az a jó.
Egyedül jöttünk erre a világra, egyedül is távozunk. A köztes időben pedig minden emberi kapcsolat, minden mellénk szegődött ember egy ajándék. Bánjunk is vele úgy.
Bőség és szeretet VAN, velünk vagy nélkülünk nekik mindegy, nekünk nem biztos
2013 október 8. | Szerző: Bogyó Élete
Néhány hete voltam családállításon. Tudom, hogy korábban volt egy kirohanásom, hogy nem megyek többet, mert sokszor csak felkavar, de a “megoldást” nem adja a kezembe, és ha sokat járok a sok felkavart dolgot nem tudom már megemészteni. Aztán rátaláltam Keresztes Katinkára, és azóta ismét lelkesen járok, csak már nem annyit. Sokkal mélyebb rétegekhez nyúl, olyan oldásoknak, elengedéseknek voltam a tanúja, amelyekből rengeteget tanultam és hálás vagyok, hogy átélhettem. A legtöbbször segítőnek megyek és nem saját állításra.
A fent említett élmény nagy hatással volt rám, érdekes felismeréseim voltak, amit akkor nem írtam meg pedig terveztem, de ma reggel ébredés után egy másik témakörben összekapcsolódott a kettő.
Aki nem volt családállításon, annak valószínűleg elszállt dolognak fog tűnni, én is roppant szkeptikus voltam, de a tapasztalat győzött és igazából sok mindent helyre is tesz, beilleszt darabkákat a világnézetemről alkotott puzzle-ba.
Az állítás témája egy vállalkozó lány volt, akinek saját cége van, amit imád. Nagyon szereti csinálni, lelkes, lelkiismeretes és van 10 alkalmazottja. A cég jól megy, nemrégen adott mindenkinek fizetésemelést is. Kicsit pironkodva vázolta fel, hogy mivel sokat dolgozik, sokat tesz a cégbe így szeretne egy kicsit többet kivenni belőle. Szeretné lecserélni a lakást nagyobbra (családbővítés), stb..
A cég elemeire néztünk rá először és úgy tűnt minden rendben van, nincs blokk.
Ezután a kérdező (nevezzük A-nak) beállt középre és én is beálltam, mint luxusprofit. A lépéseket nem írnám le ami számomra átjött azt viszont igen, egyes szám első személyben ahogyan ott tapasztaltam, hiszen én voltam.
“Én vagyok. Engem nem lehet elérni, értem nem kell harcolni. Én nem szeretek senkit és nem is kerülök senkit. Vagyok. Vagyok, mint a levegő. Mindenütt. A levegőért sem harcolsz, nem kergeted, ott van mindenütt Neked csak be kell fogadnod. Ha körülnézel látod a bőséget, a virágok is nyílnak, a fák is hozzák a leveleket, a Nap is süt mindenkire, nem válogatnak, nem szeretnek senkit jobban a másiknál. A mi döntésünk ha elbújunk a Nap elől és a mi döntésünk ha elzárjuk magunkat a bőség (adott esetben extraprofit) elől. Ezek a dolgok vannak, tőled függetlenül is, és neked kell rájuk hangolódni, magadat kell azonos “frekvenciára” hangolni, hogy megtapasztalhasd. Ha befogod a szád és az orrod, akkor hiába van körülötted levegő meghalsz és nem a levegő a hibás. Ugyanez igaz a szerelemre, szeretetre is. Van. Nem Te csinálod, nem Te éred el, ráhangolódsz. Vagy nem. De ha nem éled át az nem a szerelem hiánya, az nem tud megszűnni, csak a Te “frekvenciád” van másra hangolva: félelemre, önsajnálatra, haragra, bánatra, stb. Ha el szeretnéd érni, ha egyesülni szeretnél vele, hangolódj rá. Engedd meg magadnak! Ő nem vár rád, csak van és elérhető bárki számára. Az egész életedet leélheted nélküle, neki mindegy. Neked nem biztos.”
Húztam egy Osho kártyát. Hogy ki mennyire tartja ideillőnek azt nem tudom, viszont az én jelenlegi élethelyzetembe tökéletesen passzol.
XVI: Villámcsapás
“Amit meditációval csak lassan, nagyon lassan érsz el, azt a mester egy jól időzített, váratlan üvöltéssel… mondjuk egy olyan helyzetben, amikor a tanítvány épp kérdez valamit, és erre a mester hirtelen felugrik és üvölt egyet, vagy megüti, vagy kidobja az ajtón a kérdezőt, vagy ráugrik… Ezt a módszert nem ismerték azelőtt. Ez kizárólag Ma Cu kreatív zsenialitásának köszönhető, és Ma Cu segítségével sokan megvilágosodtak.
A látvány néha igazán nevetségesnek tűnik: Ma Cu kihajít egy embert az ablakon a második emeletről, pedig a szerencsétlen csak azt kérdezte, hogy min meditáljon. És Ma Cu nem csak hogy kidobja, de még utána is ugrik, egyenesen a mellkasára, és onnan kérdezi:
– Érted már?
– Igen! – feleli szegény fickó, hiszen ha azt mondja “nem”, talán még jól fel is pofozza, vagy tudja az ég, mi történik még. Ez is épp elég – több bordája összetört, és Ma Cu mellkasán ülve azt kérdezi: “Érted már?!”
És minden bizonnyal megértette, mert annyira hirtelen, annyira váratlanul jött, mint derült égből a villámcsapás – egyébként sosem értette volna meg.”
A kártya egy lángokba borult, összeomlani, megsemmisülni készülő tornyot ábrázol. Egy férfi és egy nő ugranak le róla, nem önszántukból, hanem mert nincs más választásuk. A háttérben az áttetsző, meditáló alak a szemtanúként jelenlévő tudatot jelképezi.
Lehet, hogy most meglehetősen bizonytalannak érzed a helyzetedet, mintha a föld mozdult volna meg a lábad alatt. Biztonságérzeted megingott, és az ember ilyenkor természetes módon megpróbál mindenbe belekapaszkodni, amibe csak tud. De ez a belső földrengés szükségszerű, és roppant fontos is: ha elengeded magad, akkor később megerősödve emelkedsz ki romjaidból, és nyitottabb leszel új élmények befogadására. A tűz után a föld ismét megújul, a vihar után a levegő kitisztul. Próbáld a pusztulást kívülről figyelni, mintha mindez valaki mással történne. Mondj igent a folyamatnak azzal, hogy átadod magad neki.
Osho
Tegyük szebbé a világot
2013 október 7. | Szerző: Bogyó Élete
Az erdei “kalandom” után, még tart a lendület, így a lépcsőház bejárati ajtaján lévő kiírást fazoníroztam át egy kicsit:
Előtte:
Utána:
Az Élet apró örömei 🙂
Elvárások nélkül adni
2013 október 4. | Szerző: Bogyó Élete
Adni (időt, figyelmet, szeretetet, szerelmet, pénzt, ajándékot, bármit) úgy érdemes igazán ha szívből tesszük. Sokan tanítják ezt, sokan hiszik, hogy így is teszik, de azért van neheztelés ha a másik nem úgy reagál, nem viszonozza vagy még csak nem is értékeli. Nem várhatunk el senkitől semmilyen reakciót, elvégre mi sem akarunk mindenkinek az elvárása szerint reagálni, cselekedni. A valóságban ezt mégis nehéz néha (sokszor) kivitelezni.
Találtam erre egy remek játékot, gyakorlatot és ma az első “elhagyás” után bizton állíthatom szuper érzés, mintha pofonvágtak volna jókedvvel.
Alapötlet:
Instagram-on találtam rá dear_corinne-ra. Egy lány, aki 100 szerelmes levelet ír. Gyönyörűen megkomponálja mindet egyesével, nem sorozatgyártás, mindegyik egyedi mestermű:
http://100daysproject.co.nz/project/day/3/2013/357
Kitaláltam, hogy én is csinálok hasonlót. Vettem is néhány miniborítékot kezdésnek szép levélpapírral. Úgy gondoltam, hogy majd írok valami szépet ha rá leszek hangolódva.
Aztán elkezdtem halogatni a dolgot, hogy majd megcsinálom, most nem olyan a kedvem, stb.. Kifogás ezer jön ha az ember épp nem akar csinálni valamit. Azért bennem motoszkált, hogy mire várok.. de a halogatás folytatódott, mígnem egyik este elindultam valahová és találtam valamit.. Először azt hittem, hogy valaki elhagyta, de olyan helyen volt, ahol nem hagynak el dolgokat (a ház bejárati ajtajánál lévő szórólapos kosárban), és volt rajta egy tiszta cetli, ami használati játékokon nem szokott.. Valaki nem levelet oszt, hanem tevét 🙂
Jelnek vettem, és hazahoztam, nálam lakik 🙂
És még aznap este meg is írtam az első levelet. Nem cifráztam túl, egy gondosan kiválasztott idézet van benne. Szép a papír, kötöttem rá piros masnit is. Mivel nincsenek véletlenek, így biztos vagyok benne, hogy olyanhoz jut el az üzenete, akinek épp azokra a szavakra lesz szüksége.
Napokig hordoztam, de vagy elfelejtettem elhagyni vagy nem találtam megfelelő helyet, míg ma hazafelé az erdei sétámon egy padon “felejtettem”. Körbenéztem, hogy ne lássa senki, nehogy valaki utánam hozza, hogy elhagytam 🙂 Illetve fontos, hogy ne tudják a személyemhez kötni, nem ez a lényeg. Hanem az adás. És annyira boldog lettem, fülig szaladt a szám és izgatottan jöttem haza, alig várva, hogy elkészíthessem a következőt 🙂
Csak adni, kihelyezni a Térbe / Univerzumba egy szeretettel elkészített bármit és az adás örömében megfürdőzni.
Köszönöm! 🙂
Húztam egy Angyalkártyát, “valamiért” idepasszol 🙂
A szerelem angyalai olyan kerubok, akik minden romantikus dolgot megtestesítenek, és akikre boldog, fiatalos játékosság jellemző. Örömüket lelik a szerelem csodáiban, és arra kérnek, hogy te is ezt tedd. Az angyalok azt akarják, hogy ismét szeress bele az életbe. Ennek érdekében utat mutatnak neked, hogy jól érezd magad. Ez az öröm és a kaland hangulatából fakad.
Az angyalok azt kérdezik, mikor szórakoztál legutóbb? Ha nem emlékszel, akkor már régen esedékes, hogy némi szabadidővel egészítsd ki a napirendedet. Az angyalok szerint a szórakozás létszükséglet, nem luxus. Végezhetsz valami ingyenes dolgot, például felfedező utakra mehetsz a természetben, megnézhetsz egy színházi előadást, csatlakozhatsz egy helyi sportcsapathoz, vagy kipróbálhatsz valami újdonságot. A játékosság jó időbefektetés, mivel felfrissíti az energiaszintedet, és javítja a hangulatodat.
A szabadidő a kapcsolatokon belül is lényeges, hogy életben tartsd a randevúzás kötetlenségét. Tervezz rendszeres randevúkat a partnereddel, és felváltva, kreatívan tervezzetek olyan szórakozásokat, mint például minigolf, karaoke, séták egy virágoskertben vagy közös sárkányeregetés.
Félelem – Nem akartam, hogy fájjon, jól akartam érezni magamat
2013 október 3. | Szerző: Bogyó Élete
A semmiből jött. Csak egy furcsa belső feszültség volt, amit nem tudtam megnevesíteni, nem tudtam honnan jön, mi okozza, csak azt, hogy valami nem stimmel. Nagyon nem. Feszít belülről. Először nem foglalkoztam vele, majd elmúlik alapon, elvégre nem lehet minden nap jó kedvem.
Aztán felébredtem éjjel. 2 órával később újra. Hajnali 5kor ismét. Feszített. Kezdett fájni is.
Ha valaki hozzám szólt, rá tudtam volna mordulni. Ideges lettem. Sírni kezdtem. Kijött, megnyugodtam, derűs mosoly, ezen is túl vagyok.
Néhány óra múlva kezdődött elölről. A sírással együtt járó mély fájdalom és az utána következő mély nyugalom úgy váltogatta egymást, mintha valaki azzal szórakozott volna, hogy kapcsolgatja rajtam a két gombot. Nem volt vicces.
Nem akartam, hogy fájjon, jól akartam érezni magamat, és igyekeztem elterelni a gondolataimat, abbahagyni a kattogást, mantráztam, mindent bevetettem, de a feszültség nőtt.
Ha jön a félelem (vagy bármi más) és ellentartunk, eltoljuk, nem akarjuk megtapasztalni, akkor annak energiát adunk és csak erősödik. Tovább tartunk ellen, tovább bujdosunk az élmény, tapasztalás ellen, még erősebb lesz. Ott ugrál körülöttünk, kiugrik olyan helyekről, amiről azt hittük jól letakargattuk régen. Olyan képek, élmények jöttek elő a múltból, amikről azt hittem már régen megbocsátottam, elfelejtettem, elengedtem. Aztán, amikor már nagyon elég volt feladtam.
Lefeküdtem a földre, ellazultam és hagytam. Gyere fájdalom. Nem tudom mi vagy, nem tudom honnan eredsz, de gyere. Itt vagyok, teríts le, annyira erősen ahogy csak tudsz. Gyere mindenestül.
Beugrott például, hogy féltékeny vagyok.
– Miért?
– Mert nem akarom elveszíteni, nem akarom, hogy valaki elvegye tőlem, hogy másé legyen.
Semmi sem a mienk. Pláne nem személyek (társ, szülő, gyermek, barát, stb), de a tárgyakat se visszük magunkkal, csak illúzió a birtoklásuk. Amikor éreztem, hogy nagyon nem akarom elveszíteni, és ez a félelem már már irreális szintre erősödött, akkor úgy döntöttem, hogy rendben nézzük meg miért fáj ez?
Elképzeltem a legrosszabb szenáriót, amit csak sikerült. Szörnyű volt. Üvölteni tudtam volna a fájdalomtól, a mellkasom elszorult, alig kaptam levegőt.
– Gyere fájdalom. Hatoljunk a gyökeréig (a lélek olyan mélységig visz csak minket, amit még el tudunk viselni).
Azt éreztem, hogy megkattantam, a félelem csak ült rajtam, egyre hatalmasabb volt, csak sírtam sírtam. Mígnem elkezdett enyhülni. Végül elmúlt. Csak feküdtem ott lelkileg kimerülve, mintha 100 évnyi fájdalmat éltem volna meg fél órában, de jobb lett. Tudtam mosolyogni. Később még futólag beköszönt az emlékek közül az ide kapcsolódó, de már csak nyári szellőként.
Ugyanezzel a módszerrel 2 hétig tisztítottam magamat. Minden este boldogan feküdtem le, hogy megint szembenéztem valamivel, amit eddig rejtegettem, aztán másnap egy újabb csontváz ugrott ki a szekrényből. 2 hétig minden nap. Aztán az egész elcsitult. Pár nap után már nyugodtan készülődtem neki az élménynek, tudván, hogy utána jobb lesz, mint előtte.
Az első pár napban még az értelmem szeretett volna kapaszkodni valamibe a félelmekkel kapcsolatban, és találtam egy videót, amely nálam megnyomott néhány igen erősen fájó pontot, így ezt újra és újra játszottam a háttérben, miközben hagytam a fájdalomnak és a félelemnek, hogy randalírozzon bennem. Az X-ediknél már sikerülhet akár kívülről is figyelni az egészet (de ez ne azt jelentse, hogy nem engedjük bele magunkat mélyen). Jön, fáj, hagyjuk, de közben valahol tudjuk, hogy ez így rendjén van és az Igazi Önvalónkon nem változtat, az Van. Nem terítheti le semmi.
(A videó linkjét megosztom, de ez nyilván egyénfüggő, hogy kinél mi tapint rá fájó pontra:
http://www.youtube.com/watch?v=LljEYrFU93M )
Ha valamit elnyomunk magunkban (véleményünket, álmainkat, negatívnak kikiálltott tulajdonságainkat, stb), akkor azok mint egy seb elkezdenek gennyesedni és kifakadnak, főleg olyankor, amikor nem szeretnénk.
Van, aki nem csak az álmaitól, az életétől, bizonyos érzésektől fél, hanem magától a félelemtől is, mely ellenállással persze még többet teremtünk.
Most nyert számomra értelmet az a mondás, hogy a probléma ajándékot is hoz. Ezt eddig úgy értettem, hogy persze biztosan történni fog valami jó is utána. Persze.. Így viszont, hogy a problémát nem elrejtjük, hanem szembenézünk vele és az felszabadulhat, helyet, teret engedünk a szeretetnek, hogy beáramoljon a helyére. Ez az ajándék.
Ha jön, te teremtetted (félelemmel is teremtünk), eltolod mellyel energiát adsz neki és az megerősödve visszajön.
Ne meneküljünk, ne akarjunk megszabadulni tőle.
Átélni, lemenni a gyökeréig vagy amíg tudunk.
Félelem sokféle lehet: valami/valaki elvesztésétől, ragaszkodás, nem hinni benne, hogy tudunk akár jobbat teremteni, a befizetetlen számláktól, stb.
Ha meg szeretnénk nyitni a szívünket a szeretet elől, akkor megnyitjuk azt mindenféle érzelem előtt, mert a jó és rossz címkék emberi találmányok. A szív számára csak érzés van, és az Életnek a rossznak titulált érzelmek is részei. Be lehet zárni a szívet, hogy ne jöjjön be fájdalom, de azon az ajtón jönne a szeretetet is. A kockázat nagy, de az ajándék is.
Húztam egy Osho kártyát, és valahogy “véletlenül” ismét passzol 🙂
Kimerültség
Ennek az alaknak teljesen kimerítette az életenergiáját azon erőfeszítése, hogy fontosság-tudatának hatalmas és nevetséges gépezetét továbbra is üzemben tartsa. Annyira buzgón igyekezett, hogy “a dolgokat kézben tartsa”, és hogy biztosítsa: “minden a legnagyobb rendben folyik”, hogy végül teljesen elfelejtett pihenni. Ő nem engedheti meg magának, hogy játékos legyen. Ha egy időre maga mögött hagyná kötelezettségeit egy tengerparti utazás kedvéért, talán az egész építmény összedőlne.
Ennek a kártyának az üzenete azonban nem pusztán az, hogy munkamániás lehetsz. Az életünk összes olyan természetellenes, bevett rutinjáról szól, amiket azért gyakorlunk, hogy biztonságban érezhessük magunkat, és egyben jó távol tarthassuk a káoszt és a spontaneitást házunk tájától. Az élet nem valami üzlet, amit kézben kell tartani, hanem egy misztérium, amit meg kell élni. Itt az idő, hogy széttépd a blokkolókártyádat, megszökj a gyárból, és kirándulj egyet az ismeretlenbe. Meglátod, munkád is gördülékenyebben halad majd, ha pihenten térsz vissza.
“Aki lelkiismeretén keresztül él, megkeményedik. Aki tudatosságán keresztül él, az lágy marad. Miért? Mert ha elméletek szerint akarsz élni, akkor teljesen természetes, hogy megmerevedsz. Karakterré merevedsz. Folyton a hátadon kell cipelned a karakteredet. Ez a karakter pedig olyan, mint valamiféle páncél: védelmez, biztonságérzetet ad. A “lelkiismeretes” ember egész életét ebbe a karakterbe fektette. Minden élethelyzetre ezen a karakteren keresztül reagál, nem pedig közvetlenül. Akármit kérdezel tőle, neki előre gyártott válaszai vannak. Ilyen egy megkeményedett ember – nehézkes, ostoba, gépies. Talán egy jó számítógép, de nem ember: te csinálsz valamit, ő pedig egy jól bevált séma szerint reagál. Reakciói kiszámíthatók; olyan, mint egy robot.
A valódi ember spontánul cselekszik. Ha őt kérdezed valamiről, a kérdésedre spontán, élő választ kapsz, nem pedig egy mechanikus reakciót. Megnyitja szívét a kérdésed előtt, feltárja magát a kérdésednek, és a jelenben válaszol…”
Az alábbi pár pontot pedig akkor találtam, amikor épp a “hullámvasúton” ültem és két bőgés között voltam:
Hét lépés az ego befolyásának legyőzésére:
1. Ne érezd magad megbántottnak! Ami megbánt, az csak gyengít.
2. Szabadulj meg a győzelem kényszerétől! Nem a győzelmeid vagy a nyereségeid alkotják lényegedet. Légy megfigyelő, észlelj és élvezz mindent anélkül, hogy trófeát kellene nyerned. Amint kevésbé hajszolod e győzelmeket, egyre nagyobb számban fognak előfordulni életedben.
3. Szabadulj meg annak a kényszerétől, hogy mindig neked legyen igazad! Amikor a legjobban belemelegedtél egy vitába, tedd fel magadnak a kérdést: „Mi fontosabb, az igazam, vagy a boldogságom?”
4. Szabadulj meg a felsőbbrendűségi kényszeredtől! A valódi nemesség nem abban áll, hogy jobbak vagyunk valaki másnál, hanem hogy jobbá válunk régi önmagunknál.
5. Szabadulj meg a kényszertől, hogy mindig többet akarsz! A dolgok iróniája, hogy amikor már többé nem követelsz, a vágyott dolog bőséggel érkezik életedbe.
6. Hagyj fel azzal, hogy a teljesítményedből származtatod önazonosságodat!
7. Ne adj a híredre! Hírneved nem benned lakozik, hanem mások elméjében, ennél fogva egyáltalán nincs hatalmad felette. Azért tedd, amit teszel, mert belső hangod útmutatását követed.
♥ ♥ ♥
Forrás: Dr. Wayne W. Dyer – A szándék hatalma című könyv
Természetes fájdalomcsillapítás
2013 október 2. | Szerző: Bogyó Élete
Ha aggódok valamin, stresszelek például a munka miatt, akkor a elkezd fájni a gyomorszájam.
Ritka jelenség volt szerencsére, de ha jött, nem tudtam aludni tőle. Felébredtem éjjel is,
és be kellett vennem egy fájdalomcsillapítót végül, hogy elmúljon.
Mióta tanulmányozom a Ho’oponopono-t (http://www.hooponoponoway.hu/),
és egyre mélyebben ivódik belém, hogy mindent mi teremtünk,
mindent mi vonzunk az életünkbe, elkezdtem használni fájdalom esetén is.
Amikor elkezd fájni a gyomorszájam, megállok, becsukom a szemem és ezt mondom:
“Sajnálom, ami bennem van és ezt a fájdalmat teremtette. Kérlek bocsáss meg! Köszönöm! Szeretlek!”
Először meglepődtem, amikor a fájdalom kb fél percen belül elmúlt.
Óvatosan, kerülve minden hirtelen mozdulatot visszafeküdtem aludni, kicsit szkeptikusan,
hogy majd pár perc múlva kezdődik elölről.
Nem kezdődött.
Néha még előfordul, hogy ha belegabalyodok a saját gondolataimba, jelként megjelenik a gyomorszájban az égető fájdalom,
jelezve, hogy ki vagyok billenve a természetes, nyugodt ritmusomból és az aggodalom, illetve az elvárások uralnak engem,
megállok, és elmondom a fenti “mantrát”, és elmúlik.
Mindig.
Egy idő után elkezdtem alkalmazni menstruációs fájdalomkor is.
Megjelenik a szokásos alhasi fájdalom, “mantra” és elmúlik.
Egyik nap vonattal jöttem haza egy pörgős, intenzív munkanap után és göcsölt a fejem.
Már délután kezdődött, sejtettem, hogy folyadékot sem ittam eleget, a munka, stb lefárasztott és ezért fáj a fejem,
de a mantrám eszembe se jutott valahogy, talán én sem hittem el, hogy ennyire görcsös fájdalom esetén is hathat.
Amikor már kb 2 órája tépte a fájdalom az agyamat (nem hordok magamnál semmilyen gyógyszert),
beugrott, hogy megpróbálom.
1 percen belül elmúlt a görcs. Amikor hirtelen mozdítottam a fejemet még éreztem picit,
de a görcs, a fájdalom teljesen elmúlt.
Másnap a hideg idő beköszöntével elkezdtem érezni picit a torkomat, de a mantra hatására teljesen elmúlt.
Minden bennünk van, minden belőlünk indul ki és mindenért mi vagyunk a felelősek.
Nem hibások, nem bűnösök, felelősök.
Remélem ez a módszer segít másoknak is, hogy ne vegyszerekkel kelljen a tünetet kezelni, ami a gyökérokot soha nem szünteti meg.
Szép napot! 🙂
Szerelmi harcmező 2. – avagy a megoldás másik kulcsa
2013 október 2. | Szerző: Bogyó Élete
Tegnap este mini osztálytalálkozón voltam. Gimnáziumi csapat, nem láttam őket évek óta.
10en voltunk, ebből 2 pár. Az egyik még az utolsó évben jött össze, 13 éve, most lesz az esküvőjük 3 hónap múlva. A másik 7 éve egy korábbi osztálytalálkozó után jött össze, azóta össze is házasodtak, kisfiuk 10 hónapos.
Az este nagyon jól sikerült és jó volt ott ülni figyelni őket. Szeretik egymást 7 éve, gyerek is van és működik. Szeretettel, tisztelettel, humorral, kedvességgel, egészséges önállósággal, közös tervekkel. Annyit kapálóztam a harc ellen, a viták ellen, a “láng” menetrendszerű kihűlése ellen, az előre elrendelt hanyatlás ellen, és annyira féltem tőle, annyira nem mertem hinni sem benne, hogy lehet így is, hogy ez tegnapi találkozó szíven ütött. Pedig van másik példa is a baráti körömben 10 évvel. De az eddig olyan kakukktojásnak tűnt, és tegnap este 2 jó példát is láttam, ami nagyon megerősítette a hitemet, hogy igen nekem is lehetséges ez. Van a problémáknak másik megoldási kulcsa is.
Abba kell hagynom az önsajnálatot. Nem tudom, hogyan fogom “összehozni”, de nagyon hálás vagyok ezért az élményért. A reményért, hogy működik. Van. Lehetséges.
Mivel minden belőlem fakad, tudom, hogy az eddigieket is én vonzottam be. Most viszont érzem, hogy nyílik bennem valami. Már nem az dübörög, hogy mi nem. Hanem a mi igen kicsi magja el lett ültetve. Hagyom, hogy fejlődjön, és bevonzza a hozzá hasonlót. Szeretettel.
Párkapcsolat vagy szerelmi harcmező
2013 október 1. | Szerző: Bogyó Élete
Láttam / látok sok olyat magam körül, ahol vagy nincs szeretet a párkapcsolatban vagy annyira el van nyomva, hogy a felek csak marják egymást. Összevesznek mindenen, az összes elfojtott indulatukat a másikon és a családon élik ki. Annyi dráma és feszültség halmozódik fel, hogy a hazatérés már nem feltétlenül egy örömteli esemény egy fárasztó nap után, hanem a hatalmi harc folytatása. Mindenki a másikra mutogat, hogy miatta van, és nem tesz ellene senki. Ha valamelyik fél tesz egy negyed lépést a másik felé és az hátrahőköl meglepetésében, mint egy bizalmatlan vad ló, akkor az a fél, aki a lépést tette rögtön maga elé kapja a védőpajzsot, hogy “naugyeőnemakarjaőazokamindennek”.
Az odamondogatás, a másiknak való betartás, beszólás folytatódik. Mindenki a saját pajzsa mögött nyalogatja a sebeit. Mivel mind a két fél naponta több mérget tesz a kapcsolatba, mint szeretetet így az egész a “negatív” irányba mozdul. Minden mozgásban van, vagy egyre jobb lesz vagy egyre rosszabb, semmi sem állandó. Naponta teremtjük újra az Életünket.
Ez volt eddigi megfigyelésem “mások” kapcsolatáról. Tudok persze “jó” példát is mondani.
Tudom jól, ha valamiről kijelentjük, hogy “na én így nem, ha csak így lehet, akkor inkább sehogy”, akkor a legjobb úton vagyunk afelé, hogy ugyanazt tegyük. Igaz ez a gyereknevelésre is (én nem úgy fogom csinálni, mint az Anyám vagy Apám), majd később rájövünk, hogy mennyi mindent igenis úgy teszünk. Minél inkább hadakozunk valami ellen, annál több energiát adunk neki, annál inkább megteremtjük az Életünkben.
Volt bennem egyfajta fölényeskedés, hogy nekem aztán ilyen kapcsolatom nem lesz, pláne én nem fogok így viselkedni.
Néhány blogbejegyzéssel korábban még említettem is, hogy ha hiányzik az ölelés, testi érintés (is) a kapcsolatból, akkor amikor elmész a párod mellett simítsd meg az arcát. Ha először hátrahőköl meglepetésében vagy csak visszakérdez, hogy “mostmivan?”, akkor ne add fel! Nagyon jól láttam, hogy másoknál ez, hogyan is működhetne.
Az ellenállásom ezzel az egész háborúzós párkapcsolattal szemben egyre csak nőtt. Ha valaki megkérdezte családi rendezvényen, hogy mikor mész már férjhez, legszívesebben visszakérdeztem volna, hogy te talán boldog vagy a sajátodban?
És ma valahogy összeállt bennem a kép. Szerencsére soha nem volt olyan kapcsolatom, ahol a testi érintés, puszi, ölelés ne lett volna természetes, így ezzel a részével nem is tudtam annyira azonosulni.
Viszont ma rájöttem, hogy az én Életemben hogyan is jelenik meg ez a harc, a pajzs mögé bújás.
Szerelmes vagyok.
Kisebb nagyobb kihagyásokkal 4 éve “kapcsolódunk”. Eddig ha valami nem ment jól, akkor mindig megvolt mit rontott Ő el, mit nem enged, mit gátol, blokkol, stb. Pedig szeret. Ezt tudom, érzem.
Saját bevallása szerint is konfliktuskerülő, de erre már magamtól is rájöttem. Ha valamilyen “probléma” felmerült, vagy csak rámtört a hiszti (anno ezt nem így hívtam, nem is tudatosítottam magamban), ő nem a szőnyeg alá bújt, hanem megitta a láthatatlanná tevő varázsitalát és elpárolgott. Embert nem láttam még így elmenekülni mindennemű érzelmi konfliktushelyzettől.
Aki ismer tudja, hogy nyugodt vagyok, vidám és kiegyensúlyozott így a fenti kitörések nem voltak mindennaposak, sőt. Viszont, amikor elszakadt a cérna valamiért és ő eltűnt, próbáltam visszarángatni, szembesíteni, hibáztatni, önsajnálni, egész csinos fegyvertáram volt. Persze nem volt hatékony egyik sem.
A legutóbbi “reunion” előtt erre rájöttem, hogy itt rontom el, így az elmúlt 7 hónapban próbáltam másképp megközelíteni a dolgokat. Csigalépésben ugyan, de haladtunk. Az, hogy szeret benne van az ölelésében, a nézésében. Az együtt töltött idő mindig harmonikus, nyugodt, vidám szokott lenni.Mivel én már szerettem volna dinamikát vinni a dolgokba (több találkozás, nagyobb elköteleződés), kezdtem feszíteni a húrt, erre ő kibontotta az üvegcséjét és a varázsitala gőzében kezdett tünedezni. Majd amikor felcsattantam, hogy namostmárlegyenvalami, hopp gyorsan megitta.
Van az a mondás, hogy aki menni akar, arra fel kell segíteni a kabátot. Viszont azt is tudom, hogy a külvilág a mi tükörképünk, senkit és semmit nem kapunk véletlenül. Okkal vannak ott. Továbbá mindenkiben vannak félelmek, sokszor gyerekkori traumák következményeiként, akár úgyis, hogy nincs ennek tudatában.
A mai bejegyzésem eleje és az én sztorim közötti összefüggés pedig, hogy ha valakinek megsimítjuk az arcát és az először hátrahőköl, akkor annak az embernek van a világon a legnagyobb szüksége az arcsimogatásra, a szeretetre.
Ha az én szerelmem elpárolog a konfliktus elől, akkor nem bottal kell utánaszaladnom, és tovább sanyargatni, elvégre már az első csattanást se bírta a lelke. Szeretni kell. Kitartóan. Viszonzást nem várva.
Tudom, hogy szeret és az én szeretetemnek nem addig kellene tartania, amíg úgy reagál dolgokra, ahogyan én elvárom, hanem feltétel nélkül. Különben nem is szeretetről beszélünk.
Lehet, hogy az Életben többet nem beszélünk úgy elijesztettem a mostani akciómmal (pedig nem voltam hisztis, dühös, haragos, de erősen számonkérő igen). Az viszont biztos, hogy a bottal utánaszaladás helyett, az elkövetkező egy hónapban úgy fogok minden reggel felkelni, hogy írok neki egy sms-t:
Jó reggelt, szeretlek
és úgy fogok lefeküdni, hogy
Jó éjt, szeretlek.
A mait e bejegyzés megírása előtt küldtem el. Az elsőt.
Ha mégsem közös az utunk, akkor talán a leckémet megtanultam és ezalatt az egy hónap alatt még megtettem, amit lehet. Nem kérek, nem könyörgök, nem azt nézem, mit kaphatok, hanem adok, csak azért, mert jól esik. Mert szeretem.
Ui.: ezt a bejegyzést kivételesen először papírra írtam, este az ágyban. Amikor letettem a tollat, és épp elhelyezkedtem volna, hogy alszok, üzenetem érkezett:
“Szeretlek és hiányzol, beszéljük meg.”
Mire is van szükségünk a boldogsághoz?
2013 október 15. | Szerző: Bogyó Élete
Mire is van szükségünk?
A legtöbb embernek van egy listája, legyen sz hosszú vagy rövid, írott vagy gondolati formában, hogy mire is lenne szüksége.
A boldogsághoz.
A teljes(ebb) élethez.
A több nevetéshez.
A jobb alváshoz.
Stb.
A tárgyiasult listán túl, a vágy irányulhat több figyelemre, több szeretetre, megbecsülésre, tiszteletre, …
Ezeket pedig várjuk a főnökünktől, párunktól, gyerekünktől, szüleinktől, barátainktól, szomszédtól, ismeretlen Facebook ismerősöktől,..
Keressük a lehetőségeket, hogy kapjunk figyelmet, energiát másoktól, sokan már azzal is beérik ha minél több LIKE-ot kap egy fotó, bejegyzés Facebook-on, mert ugye lám mennyien szeretnek, tisztelnek, figyelnek rám, követik, amit csinálok.. Biztos jó, szép, ügyes, okos, tiszteletreméltó, stb vagyok..
Fontos, hogy a párom velem akarjon tölteni minél több időt, ha pedig nincs velem, akkor naponta többször hívjon, írjon, hogy érezzem a törődést, és lássam csak rám gondol, csak én kellek neki, csak én vagyok a fontos. Az Ő életében ugye ki más lehetne a központban?
Amikor pedig tőlünk várja el valaki ezt, akkor az sértő is lehet, hogy nem élhetjük a saját életünket, nem értékelik azt, amit adunk, és csak kizsigerelnek, mert minél többet és többet akar a másik.
Mindenkinél máshol van a határ. Mindenkinél máshol van a sok.
Azt, amit a környezettől várunk el, mert úgy gondoljuk, hogy szükségünk van rá, vagy az egyenesen jár nekünk, azt mi sem adjuk meg magunknak.
Másoktól várjuk a szeretetet? Szeressük magunkat jobban
Másoktól várjuk a tiszteletet? Tiszteljük magunkat jobban
Másoktól várjuk a megbecsülést? Becsüljük meg magunkat jobban
Amire a lelkünk vágyik, azt csak mi adhatjuk meg magunknak. A kifelé való kapálózás, mások gúzsba kötése a lélek segélykiáltásai, hogy vegyük észre, figyeljünk az igényeire. Nem másoknak kell megadni nekünk dolgokat, ezt csak mi tehetjük meg.
Amíg a külvilágból várjuk a mennyei mannát, addig csak két tenyerünket összetéve könyörgünk. Kérünk, könyörgünk, koldulunk..
A szeretet, a lelki béke bent lakozik a szívünkben. Illúzió csupán, hogy bárki más birtokolná.
Ha azt akarjuk, hogy a párunknak vagy a gyerekünknek mi legyünk a legfontosabbak, akkor meggátoljuk őket abban, hogy önMAGuk lehessenek.
Minden ember között kötelék van. Ezek nem vastag hajós kötelek, hanem vékony, akár a cérna. Minél erősebben kapaszkodunk egy másik emberbe, annál jobban feszítjük a húrt, ami szorul, vág, gúzsba köt. Lógunk rajta, könyörögve a másiknak, hogy cipeljen, húzzon minket is. Sőt! Emeljen is fel és tegyen is boldoggá.
Ha mi magunk meg tudunk állni a saját lábunkon, és megtiszteljük a másikat azzal, hogy ő is saját maga legyen, és akár el is mehet, az az igazi szeretet. Amikor a kötelék laza, a két ember tud táncolni. Egyedül is, engedve, hogy a másik más ritmusra lépjen, és ha a két fél úgy dönt, hogy közösen táncol, közösen lépnek az maga a csoda. Az egy hatalmas ajándéka az Életnek.
Ez az egyensúlyozás egy Életre szól, nap, mint nap meg kell találnunk a saját ritmusunkat, a saját zenénket, amit élvezünk és nézni, ki táncol velünk. Ha jól csináljuk más is akar velünk táncolni, mert érzi, hogy mellettünk ő is járhatja a saját táncát, nincs rákényszerítve a másik ritmusa, akarata.
Soha nem gondolhatjuk, hogy egy kapcsolat egy életre szól. Minden nap lehet bele szeretetet tenni, mert nem tudhatjuk melyik az utolsó közös nap, óra, perc.. Ha ezeket az együtt töltött perceket, napokat, éveket önmagunkhoz hűen éljük és engedjük, hogy a másik is így tegyen, akár életre is szólhat, de soha nem tudhatjuk mit hoz a holnap. Csak a ma van, a jelen pillanat.
Ha most azon görcsölünk, hogy a másik el ne menjen, el ne hagyjon, vagy merjen saját baráti kört, hobbit kialakítani, akkor a lényeg porlad el a kezünkben.
A másoktól való szeretetkoldulás helyett adjuk meg azt magunknak.
A munkánkat kötelességből végezzük vagy beleadjuk, amit az adott pillanatban lehet? Tiszteljük magunkat az elvégzett dolgokért? Vagy természetesnek vesszük, hogy megszakítjuk magunkat? Megjutalmazzuk magunkat érte? Megsimítjuk a lelkünket, hogy ügyes vagyok, erős vagyok, gyengéd vagyok, stb? Megadjuk magunknak a figyelmet?
Az energia oda áramlik, ahova a figyelem.
Ha a vélt / valós hiányosságainkra koncentrálunk, akkor más is oda fog fókuszálni.
Ha a szépséghibáinkra, akkor más is azt veszi először észre.
Ha a szeretet hiányára koncentrálunk, amit “nem kapunk meg másoktól”, akkor csak még többet generálunk a hiányból.
Legyünk hálásak mindenért, amit kapunk, és adjunk magunknak is minél többet. Töltődjünk fel, simuljunk ki és a külvilág is mást lát majd belőlünk, olyan embert, akinek jó a közelében lenni, akivel jó együtt táncolni…
OSHO ZEN TAROT: Nagy Arkanum
I. Lét
Ez a meztelen alak a tökéletességet szimbolizáló lótuszlevélen ül, és az éji égbolt szépségében gyönyörködik. Ő tudja, hogy az “otthon” nem egy fizikai hely a külvilágban, hanem az ellazulás és elfogadás belső minősége. A csillagok, a sziklák, a fák, a virágok, a halak és madarak – mind-mind a testvéreink az élet táncában. Mi, emberek hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni, miközben a saját, mindennapi céljainkat hajszoljuk, és hisszük, hogy meg kell harcolnunk azért, amire szükségünk van. De különállóságunk érzete valójában csak egy illúzió, melyet elménk kicsinyes gondolatai teremtenek.
Itt az idő, hogy szembenézz azzal, vajon megengeded-e magadnak, hogy elfogadd azt a kivételes ajándékot, hogy “otthon” érezheted magad, akárhol is légy. Ha igen, ne mulaszd el az alkalmat: ízleld meg ezt az ajándékot, hogy elmélyülhessen benned, és veled maradhasson. Ha azonban nem vagy képes elfogadni ezt, és úgy érzed, az egész világ téged üldöz, akkor állj meg egy kicsit. Sétálj egyet ma este, és gyönyörködj a csillagokban.
Te nem véletlenül vagy itt. A létnek szüksége van rád. Nélküled a létből hiányozna valami, amit senki más nem képes pótolni. Ez ad neked méltóságot: az egész lét hiányolna, ha nem lennél itt. A csillagok, a Nap, a Hold, a fák, a madarak, a Föld – a világon minden érezné, hogy valahol egy pici vákuum van, és ezt az űrt rajtad kívül senki más nem töltheti be. Az, hogy a léthez tartozol, és hogy a lét szeret téged, hihetetlen örömöt, megelégedettséget ad. Amint megtisztulsz, látod, hogy minden irányból csak hatalmas szeretet árad feléd.
Oldal ajánlása emailben
X