Természetes fájdalomcsillapítás

2013 október 2. | Szerző:

Ha aggódok valamin, stresszelek például a munka miatt, akkor a elkezd fájni a gyomorszájam.

Ritka jelenség volt szerencsére, de ha jött, nem tudtam aludni tőle. Felébredtem éjjel is,

és be kellett vennem egy fájdalomcsillapítót végül, hogy elmúljon.

Mióta tanulmányozom a Ho’oponopono-t (http://www.hooponoponoway.hu/),

és egyre mélyebben ivódik belém, hogy mindent mi teremtünk,

mindent mi vonzunk az életünkbe, elkezdtem használni fájdalom esetén is.

Amikor elkezd fájni a gyomorszájam, megállok, becsukom a szemem és ezt mondom:

 

“Sajnálom, ami bennem van és ezt a fájdalmat teremtette. Kérlek bocsáss meg! Köszönöm! Szeretlek!”

IMG_3640

Először meglepődtem, amikor a fájdalom kb fél percen belül elmúlt.

Óvatosan, kerülve minden hirtelen mozdulatot visszafeküdtem aludni, kicsit szkeptikusan,

hogy majd pár perc múlva kezdődik elölről.

Nem kezdődött.

Néha még előfordul, hogy ha belegabalyodok a saját gondolataimba, jelként megjelenik a gyomorszájban az égető fájdalom,

jelezve, hogy ki vagyok billenve a természetes, nyugodt ritmusomból és az aggodalom, illetve az elvárások uralnak engem,

megállok, és elmondom a fenti “mantrát”, és elmúlik.

Mindig.

Egy idő után elkezdtem alkalmazni menstruációs fájdalomkor is.

Megjelenik a szokásos alhasi fájdalom, “mantra” és elmúlik.

Egyik nap vonattal jöttem haza egy pörgős, intenzív munkanap után és göcsölt a fejem.

Már délután kezdődött, sejtettem, hogy folyadékot sem ittam eleget, a munka, stb lefárasztott és ezért fáj a fejem,

de a mantrám eszembe se jutott valahogy, talán én sem hittem el, hogy ennyire görcsös fájdalom esetén is hathat.

Amikor már kb 2 órája tépte a fájdalom az agyamat (nem hordok magamnál semmilyen gyógyszert),

beugrott, hogy megpróbálom.

1 percen belül elmúlt a görcs. Amikor hirtelen mozdítottam a fejemet még éreztem picit,

de a görcs, a fájdalom teljesen elmúlt.

Másnap a hideg idő beköszöntével elkezdtem érezni picit a torkomat, de a mantra hatására teljesen elmúlt.

Minden bennünk van, minden belőlünk indul ki és mindenért mi vagyunk a felelősek.

Nem hibások, nem bűnösök, felelősök.

Remélem ez a módszer segít másoknak is, hogy ne vegyszerekkel kelljen a tünetet kezelni, ami a gyökérokot soha nem szünteti meg.

Szép napot! 🙂

 

Reggeli energetizálás

2013 szeptember 15. | Szerző:

4 éve jógázom (majd szentelek neki egy külön bejegyzést), és az egyik kedvenc gyakorlatom, amihez nem kell bemelegítés (egy okkal kevesebb a kifogásra):

http://www.mithogyankell.hu/egeszseg/74/alternativ-gyogyaszat/984_hogyan-szabalyozzuk-az-inzulint-termeszetes-modon

http://www.google.hu/imgres?imgurl=http://www.centrodharmayoga.it/Portals/0/Bandha/UddiyanaBandha.jpg&imgrefurl=http://www.centrodharmayoga.it/YogaCos%25C3%25A8/Bandha/tabid/118/Default.aspx&h=1032&w=1016&sz=125&tbnid=gDUeX90SXOUenM:&tbnh=90&tbnw=89&zoom=1&usg=___iinRWxdjY37NEN_2QedTiFOHSw=&docid=sJ1eaW1qzfpPZM&hl=hu&sa=X&ei=P6YYUfm2OoW1hAeaw4GwCg&ved=0CDoQ9QEwAw&dur=2277

http://www.mithogyankell.hu/sport/43/joga-pilates-callenetics/873_hogyan-vegezzunk-uddiyana-bandha-t

A Napfonat / Muladhara csakrára hat.

Remek módja a nap indításának.

Felébreszt, energetizál, serkenti a tetterőt.

Ha valaki hajlamos belepunnyadni a dolgokba és szeretné saját magát egy kicsit „seggberúgni” próbálja ki.

Napi 5 perc reggel és energetikusabbak vagyunk.

Nőknek segít a menstruáció lerövidítésében. Minden reggel éhgyomorra kell megcsinálni 10-20at, kivéve a menstruáció alatt, mert növeli a vérbőséget a hasban. Nekem nagyon hamar levitte 4-5 napról 2re. A rövidebb menstruáció alatt is tisztul a szervezet, az az energia nem vész el csak átalakul..

Ezenfelül a belső szervek mozgása átmossa őket. Kipréselődik az elhasznált, pangó vér. Ülőmunkát végzőknek különösen ajánlott. A kinyomott vér helyére friss, oxigén dús vér áramlik, egészségesen tartva a szöveteket. Úgy kell elképzelni, mint egy szivacsot. Ha nem csavarjuk ki rendesen belőle a vizet, az belebüdösödik, és ha félig vizesen tesszük egy friss vödör vízbe, csak kevés friss vizet képes magába szívni. Viszont ha jól kicsavarjuk, akkor teljes felületével képes felvenni a tiszta vizet.

A jóga egy több ezer éves rendszer (messze több, mint szimpla sport), és nincsenek mellékhatásai. Vannak előírások, amiket be kell tartani és csak az előnyeit fogjuk élvezni.

Ha napközben van időm, akkor szoktam még csinálni néhány kör uddiyanat.

 

A másik energetizáló gyakorlatot női tornán / jógán tanultam. Ez kimondottan nőknek szól.

Alapja: minden petefészekben több ezer pete van, és minden pete egy-egy potenciális Élet. Ezt a rengeteg potenciális életenergiát aktiválhatjuk, és használhatjuk az életünk során. Ettől nem fog elhasználódni és a később megszületett gyerek se lesz kevesebb. A gyakorlat nagyon könnyű, bárhol elvégezhető. Elegendő 2-3 perc amikor pl a munkahelyen elmegyünk mosdóba. Így  naponta többször is lehet végezni. Ezt az energiát lehet finoman aktiválni, és felhasználni.

Az alábbi képet egy unokatestvéremnek szerkesztettem, szerintem érthető, mégha a rajz kezdetleges is 🙂

Homályos lett, majd belejövök a szerkesztésbe is 🙂

MASZ.jpg

Reggel akár az uddiyana előtt, akár napközben bármikor.

Egyenlőre ennyi a reggeli 10-15 perces rituálékról. Van még sok, amit szeretnék majd beilleszteni a napirendembe pl napüdvözlés, 5 tibeti, stb de egyenlőre lépésről lépésre haladok, mert ha sokat akarok vállalni, akkor elbliccelem, így egyenlőre ezek vannak.

Szép napot!

Miért

Minden ember azt tanítja a legjobban amit magának kell megtanulni. Minden nap belefutok abba, hogy valakinek el akarok magyarázni valamit, és utána rájövök, hogy az adott lecke pont beleillik az életembe. Amit ideírok, egy remek tanulási folyamat nekem, ha csak egy embernek segít még, akkor megérte elindítani a blogot. Ha szeretnél csatlakozni hozzám, tedd bátran és oszd meg a tapasztalataidat! :)

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!