Természetes fájdalomcsillapítás
2013 október 2. | Szerző: Bogyó Élete
Ha aggódok valamin, stresszelek például a munka miatt, akkor a elkezd fájni a gyomorszájam.
Ritka jelenség volt szerencsére, de ha jött, nem tudtam aludni tőle. Felébredtem éjjel is,
és be kellett vennem egy fájdalomcsillapítót végül, hogy elmúljon.
Mióta tanulmányozom a Ho’oponopono-t (http://www.hooponoponoway.hu/),
és egyre mélyebben ivódik belém, hogy mindent mi teremtünk,
mindent mi vonzunk az életünkbe, elkezdtem használni fájdalom esetén is.
Amikor elkezd fájni a gyomorszájam, megállok, becsukom a szemem és ezt mondom:
“Sajnálom, ami bennem van és ezt a fájdalmat teremtette. Kérlek bocsáss meg! Köszönöm! Szeretlek!”
Először meglepődtem, amikor a fájdalom kb fél percen belül elmúlt.
Óvatosan, kerülve minden hirtelen mozdulatot visszafeküdtem aludni, kicsit szkeptikusan,
hogy majd pár perc múlva kezdődik elölről.
Nem kezdődött.
Néha még előfordul, hogy ha belegabalyodok a saját gondolataimba, jelként megjelenik a gyomorszájban az égető fájdalom,
jelezve, hogy ki vagyok billenve a természetes, nyugodt ritmusomból és az aggodalom, illetve az elvárások uralnak engem,
megállok, és elmondom a fenti “mantrát”, és elmúlik.
Mindig.
Egy idő után elkezdtem alkalmazni menstruációs fájdalomkor is.
Megjelenik a szokásos alhasi fájdalom, “mantra” és elmúlik.
Egyik nap vonattal jöttem haza egy pörgős, intenzív munkanap után és göcsölt a fejem.
Már délután kezdődött, sejtettem, hogy folyadékot sem ittam eleget, a munka, stb lefárasztott és ezért fáj a fejem,
de a mantrám eszembe se jutott valahogy, talán én sem hittem el, hogy ennyire görcsös fájdalom esetén is hathat.
Amikor már kb 2 órája tépte a fájdalom az agyamat (nem hordok magamnál semmilyen gyógyszert),
beugrott, hogy megpróbálom.
1 percen belül elmúlt a görcs. Amikor hirtelen mozdítottam a fejemet még éreztem picit,
de a görcs, a fájdalom teljesen elmúlt.
Másnap a hideg idő beköszöntével elkezdtem érezni picit a torkomat, de a mantra hatására teljesen elmúlt.
Minden bennünk van, minden belőlünk indul ki és mindenért mi vagyunk a felelősek.
Nem hibások, nem bűnösök, felelősök.
Remélem ez a módszer segít másoknak is, hogy ne vegyszerekkel kelljen a tünetet kezelni, ami a gyökérokot soha nem szünteti meg.
Szép napot! 🙂
Mélypont – „Ha padlón vagy legalább szedj fel valamit”
2013 szeptember 27. | Szerző: Bogyó Élete
Innen legalább már csak felfelé vezet az út.
„Ha padlón vagy legalább szedj fel valamit”
“Láttad már, ahogy elmúlik az éjszaka? Még a mindennapi dolgokat is csak nagyon kevesen veszik észre… Láttad már, ahogy az este közeledik? Találkoztál már az éjszakával és hallottad már a dalát? Láttál már gyönyörű napfelkeltét? Mi úgy viselkedünk, mintha vakok lennénk. Egy ilyen csodálatos világba születtünk, és mégis saját nyomorúságunk kis pocsolyájában tengetjük az életünket. Az már jó ismerősöd, így még ha valaki ki is akar rángatni onnan, te ellenállsz. Nem akarsz kikerülni a nyomorúságodból, a szenvedésedből. Pedig annyi öröm vesz körül mindenfelől… mindössze annyit kellene tenned, hogy észreveszed és részt veszel benne, nem csak kívülről figyeled!
A filozófia csak spekuláció, a zen viszont részvétel – vegyél részt az éj elmúlásában, vegyél részt az este eljövetelében, ragyogj együtt a csillagokkal, lebegj együtt a felhőkkel. Tedd a részvételt életstílusoddá, és az egész létezés egyszerre akkora öröm, olyan eksztázis lesz… Álmodni se tudnál ennél csodálatosabb világegyetemet.”
/Osho/
Jó dolog, ha az ember elkezdi felfedezni, hogy nem tökéletes. Hogy a külvilág a saját belső világának a kivetülése. Amikor elkezd nem másokat hibáztatni, hanem meglátja saját magában az adott tulajdonságot, mintát és azon dolgozik és nem a másiknak osztja az észt. Jó dolog ha az embernek vannak a tarsolyában olyan gyakorlatok és technikák melyek segítenek ha felkavarodik minden. Jó dolog a belső hisztiket és párbeszédeket megfigyelőként nézni, legbelül mégis nyugodtnak maradni. Jó dolog Tolle, Osho szavait olvasva megnyugodni. Jó dolog pont ott kinyitni egy könyvet, ahol a feltett kérdésre van a válasz. Jó dolog megtapasztalni Istent. Jó dolog Vele beszélgetni és érezni a mindenhol jelenlévő erejét, szeretetét. Jó dolog levetkőzni olyan tulajdonságokat, amikről korábban nem hittem, hogy sajátom, mióta rájöttem, hogy igen, mégis könnyebb az életem és már a külvilágból sem köszön vissza. Jó dolog egyre több kedves, segítőkész emberrel találkozni. Jó dolog, amikor minden a helyére kerül, csak mert ráhagyjuk végre a Felső „vezetésre”, ahelyett, hogy a korlátolt (nem pejoratív értelemben) Egónk irányítana. Jó dolog érezni 4 év jóga után az energiát a testemben, fizikailag érezni a csakrákat. Jó dolog a felragyogó napsugarat élvezni, amikor világbéke hangulat van. Jó dolog, hogy minden kérdésre jön válasz. Jó dolog, hogy mindig van következő lépés, és mindegyik előrevisz.
Sorolhatnám még mi minden jó dolog történt/történik velem az elmúlt több, mint 4 évben, mióta elkezdtem a korábbiaktól eltérő dolgokra irányítani a figyelmemet. Illetve mióta beleverték az orromat, hogy vegyem már észre.
Rengeteget tanultam, tapasztaltam az elmúlt években, és az egyik leghatékonyabb eszköznek a Hellinger-féle családállítást találtam. Láttam sok drámát, sok élettörténetet. Minden családnak megvan a saját sztorija, a saját titkai. Tanultam általa tiszteletet, rendet. Tapasztaltam olyan dolgokat, amiket elmondani felesleges, mert hihetetlennek tűnik, kipróbálni kell. Láttam csodás gyógyulásokat. Évekig elnyomott dolgokra láttam rá, szabadultam fel általa. Kisírtam korábban el nem sírt könnyeket.
Viszont amikor az ember lánya rákap az ízére és egyik sebet tépi fel a másik után, és még mindig csak azt látja, hogy jé ott egy másik, meg itt is van még „kosz”, ott is van egy kis „piszok”, akkor könnyen elszalad a ló. Mindenki életében vannak feldolgozásra, elengedésre váró dolgok. Ezekre jó ránézni, feloldozni, megkönnyebbülni.
Én viszont beleestem abba a hibába, hogy tavaly fél évig hetente jártam, idén már „csak” havonta. Annyi sebet téptem fel, annyi szemetet kevertem fel, hogy mire az egyik begyógyulhatott volna, már vérzett a másik. Ezzel a tempóval elkerülhetetlen, hogy az ember rövid idő alatt rengeteg „hibájával” szembesül, azokat tudatosítja, és hiába old meg egyet, hat másik bukkan fel a mélyből.
Soha nincs vége.
Hogyan szeressem MAGamat ha annyi hibámat láttam, éreztem, tapasztaltam, hogy megszámolni sem tudom (és nem is merem)? Ha minden hibámat nagyítóval bámulom, és ha valamelyik „pozitív” tulajdonságom előmerészkedik, arrébbhessegetem, hogy „ne most, épp blokkot/problémát oldok”.
Az Élet tele van szépséggel, jósággal, ha nyitottak vagyunk rá. Itt a tavasz, rügyeznek a fák, ébredezik a természet.*
Még egy családállításra elmegyek szerdán, aztán egy időre félreteszem. Élek. Nevetek. Játszok. Élvezem, hogy hálával van tele a szívem, hogy rámmosolyog a szerelmem, arcomba süt a Nap.
Higgy benne, hogy értékes vagy!
Tapasztald meg a szíved legmélyéről!
Amíg a külvilágból várod a megerősítést, addig koldus leszel, pedig az egész királyság a tied!
*Megjegyzés: a bejegyzést eredetileg márciusban írtam.
Bátorságról, tükrökről, felelősségvállalásról,…
2013 szeptember 16. | Szerző: Bogyó Élete
Régebben véletlenszerűen éltem az életemet, hibáztatva a szomszédot, a főnököt, a kormányt, akit lehetett. Nem fröcskölve, indulatosan, de mindig “megtaláltam” a felelőst. Magamon kívül. Majd amikor elkezdtem „spirituális” dolgokkal foglalkozni, nem figyeltem a földi dolgokra, tisztítottam, kutattam, olvastam és fejben felépítettem mindent. Elkezdett az életem is változni, egyre több álmom valósult meg, pl szinte körbeutaztam már a Földet az elmúlt 4 évben, előtte talán 3szor voltam külföldön. Van saját lakásom, még ha hitellel is egyenlőre, de legalább nem a főbérlőnek fizetem, hanem valamennyire magamnak. Már nem ülök heti 5 napot napi 8 órát egy irodában, hanem otthonról dolgozom. Elindítottam a „rendes” munkám mellett saját project-eket is.
Aztán valahogy elakadt a dolog. A spirituális hókuszpókusz sokkal érdekesebbnek tűnt. És vártam a csodát, ami majd az életemben bekövetkezik, mert az ugye jár a kiválasztott „spiri” rétegnek. Ezt úgy hívják, hogy spirituális egó. Úgy gondolom ahhoz, hogy megtaláljam a középutat, meg kellett járnia 2 végletet, látva, hogy lehet így is, lehet úgy is, de rájöttem, hogy a kettő külön nem működik. Vegetálás szintjén persze igen, de nem ez a szándékom. Most az összeillesztésnél tartok, a sok megtanult technikát tudatosabban beépítem az életembe. Nincs olyan, hogy a valós élet meg a többiek és van a spirituális élet. Élet van. Amit lehet tudatosan, 100%-ig felelősséget vállalva élni vagy lehet elhatároltat játszani. Nincs odakint csúnya világ, mialatt mi vagyunk a megtestesült jóság. Ami kint zajlik, az egy tükre a belső folyamatoknak. Rétegről rétegre fel is lehet fedezni és magunkévá tenni.
Nem a megvilágosodás a cél, a „jajj, ne szülessek ide még egyszer, kispiritualizálom magamból a földi életet”, mert akkor minek vagyunk itt? Minek születtünk ide, ha csak azt hajkurásszuk, hogyan is lehet lelépni. Meg lehet tanulni itt úgy élni, ahogy szeretnénk, itt élvezni a pillanatot, a friss hóesés utáni nyugalmat, a téli szürkeségbe beszűrődő napsugarat, a visszamosolygó szomszédot. Mert ez az Élet. A mindennapok. A „kicsi” csodák. Ha minden nap várjuk az ünnepnapot, akkor elsiklunk a lényeg felett. Ha pedig probléma jön, akkor annak oka van. Semmi sem véletlenszerű az életben, nincs felettünk egy kaszinó angyalokkal, akik a szerencsekerekeinket pörgetik.
Van karmánk, eddigi tetteink következményeként, és van szabad akaratunk. Hogy ezekkel mit kezdünk az rajtunk áll. Több minden múlik a szabad akaraton, mint azt gondolnánk.
Kezdjük azzal, hogy minden az életünkbe bekerülő esemény, személy egy tükör, elvégre mi vonzottuk be azt, és nem vonzhatunk be olyat, ami nincs bennük, ez ellentmondana a rezonancia törvényének.
Ha valakiről panaszkodunk, hogy hátráltat valamiben, akkor írjuk le ezt a panaszt, majd az illető (tükör) nevét cseréljük a sajátunkéra. Máris más lesz a kép. Mi vonzottuk be, belőlünk fakad. Ha nekifeszülünk, és energiát adunk neki a panaszkodással, durcival, felháborodással, akkor ott is marad.
Ha elfogadjuk, hogy belőlünk fakad, tudomásul vesszük, és keresünk valami jót, amire fókuszáljunk inkább, akkor kiegyenlítődik.
Pl ha nekidobjuk a gumilabdát egy falnak, a fal (tükör) visszapattintja ránk, ha bambák vagyunk, keményen arcon is vághat, ha mérgesek vagyunk, elkapjuk a labdát, és jó dühösen visszavágjuk a falnak, az újra képen töröl minket és így tovább. Vagy elkapjuk a labdát, mert tudjuk, hogy labdák jönnek, naivitás azt gondolni, hogy bárki is akkora szent, hogy ne küldjön ki „negatív” jeleket, és le lehet tenni azt a labdát, keresni más „játékot”.
Rajtunk áll, hogy beleragadunk valamibe, újra és újra megteremtve azt, vagy elfogadjuk a „feldobott labdát”, és bölcsen nem vágjuk hozzá senkihez (a dühünket), hanem eltesszük. Fel lehet fogni úgyis, hogy minden NEM eggyel közelebb visz az IGENhez, mert amíg toljuk a nemet magunktól, hogy nem hozzánk tartozik, addig csak jönni fog, hiszen foglalkozunk vele. Viszont ha ránevetünk, hogy „de jó” eggyel több dolog van kiegyenlítve és küldjük kifelé a pozitív jeleket, szeretetet, hangoljuk magunkat magasabb frekvenciára, rezonanciaszintre, imádkozunk (kinek mi), akkor előbb utóbb lecsökken a visszavágódó labdák száma és ereje és a jóból lesz több.
Menni kell előre, hittel, szeretettel és fogadni a nehézségeket is. Ha eddig csak negatívumot vonzottunk be egy adott témában, akkor az nem fog egy éjszaka alatt megváltozni, még ha volt is 2 remek napunk, amikor szeretettel telik voltunk, jön hullámvölgy is, viszont ha kitartunk kevesebbet leszünk lent. Saját példa, tudom, ezt élem. Eddig egy-egy problémán rágódtam akár napokat, heteket, sajnáltam magamat. Most viszont tudom, hogy ez is elmúlik.
Aztán jön az emelkedés, nagyon nagy királynak érzem magam, hogy most már minden akadály elhárult, fényesen tiszta az út előttem, és ilyenkor jön az a bizonyos labda, csapódik oda ahova nem várom. Most már néhány percig, óráig bosszankodom rajta, nyalogatom még a sebeimet, hogy azt hittem már a jó dolgok jönnek, aztán felnevetek, látom magamat kívülről, látom a „hisztis” belső gyereket és megnyugszok. Jött egy labda, egy NEM, ami közelebb visz az IGENhez 🙂
És megyek előre, újra és újra felállva.
Mai Osho kártyám („véletlenül” passzol a témába):
Minden olyan alkalommal, amikor egy rendkívül nehéz helyzetbe kerülünk, ott van előttünk a választás lehetősége: megsértődünk és keresünk egy bűnbakot, akit vagy amit majd hibáztathatunk a nehézségekért, vagy szembenézünk a kihívással, és fejlődünk. Ez a virág megmutatja nekünk az utat, ahogy az élet iránt érzett szerelme kivezeti őt a sötétségből a fénybe. Nincs értelme az élet kihívásai ellen harcolni, vagy megpróbálni elkerülni, visszautasítani őket. A kihívások mindig ott vannak, és ha a mag virággá akar fejlődni, akkor keresztül kell jutni rajtuk. Legyen bátorságod virággá válni – azzá a virággá, amit a mag lehetősége rejt magában.
“A mag nem tudhatja, hogy mi fog történni; a mag soha nem látta még a virágot. És a mag el sem hiszi, hogy ott rejlik benne a gyönyörű virág lehetősége. Hosszú az út, és mindig biztonságosabb inkább el sem indulni rajta, mert az út ismeretlen, és semmit nem lehet garantálni. Ezer és egy veszély leselkedik az úton; csapdák és kelepcék szegélyezik mindenfelé – a mag a kemény maghéjba rejtve biztonságban van. De most tesz egy próbát: összeszedi magát, ledobja magáról a biztonságot jelentő kemény burkot, és elindul. A küzdelem azonnal elkezdődik: a kínlódás a talajjal, a kövekkel, a sziklákkal. És amilyen kemény volt a mag, olyan lágy lesz most a csíra, s a törékeny növényre ezerféle veszély leselkedik.
A mag eddig biztonságban volt, akár ezer évig is biztonságban lett volna – a csíra számára azonban rengeteg a veszély. De a csíra elindul az ismeretlen felé, a nap felé, a fény forrása felé, anélkül, hogy tudná “hová?” és “miért?” Hatalmas keresztet kell cipelnie, de a magot megszállta egy álom, és ezért nekivág az útnak.
Ugyanilyen az ember útja is. Nagyon viszontagságos. Sok bátorság kell hozzá.”
Köszönöm a figyelmet! Szép napot!
Érzelmi függőségek (anya-gyerek, barátság, párkapcsolat)
2013 október 9. | Szerző: Bogyó Élete
Az utóbbi napokban több irányból jön velem szembe, illetve élem meg az érzelmi függőséget és annak különböző szintjeit.
Egy barátság megpattanásával kezdődött. Mi voltunk a “forevertogether (örökkönörökkéegyütt)”. Normális párkapcsolat híján szinte mindent megbeszéltünk (napi minimum 1 óra, plusz egész napos Viber közvetítés), egymás minden lélegzetvételéről tudtunk, minden felmerülő “problémát” kielemeztünk, és bármi is lesz, mi mindig itt leszünk egymásnak.. Emellett vártuk az “Igazit”, aki “belefér” ebbe a kapcsolatba. Kezdtek elmosódni a határok a az Én és a Mi között. Kialakult bennem egy feszültség, amit nem értettem honnan jön, mi okozza. A barátság, mint kiváltó tényező fel sem merült bennem. Az dübörgött bennem, hogy ez nem az Én Életem, az nem az Én Életem.. Mígnem egyszer csak egy jelentéktelen dolog miatt összeszólalkoztunk (soha előtte 17 évig nem volt ilyen), és nem beszéltünk napokig. Megkönnyebbültem. Továbbra is szeretem, de erre a fajta érzelmi függőségre nincs szükségem, megfojt.
Ma olvastam egy cikket a gyermek leválásáról:
http://divany.hu/poronty/2013/10/01/engedd_levalni_a_gyereket/
Rájöttem, hogy nekem is lelkifurdalásom van, amikor egy nap nem hívom fel Anyukámat. Apukám meghalt, és én vagyok neki a minden. Mindenben lehet rá számítani, másrészről viszont tudom, hogy neki csak én vagyok.
A felnőtté válás fontos lépcsője, amikor kialakítjuk a saját határainkat, saját életünket. Aminek részei a barátok, hobby, iskola/munka, stb. A saját vélemény, a saját határok. Tudni kell nemet mondani, mert lehet, hogy másoknak mondott nem, egy igen saját magunkra.
Akkor tudjuk a legtöbbet adni is, amikor van miből. Amikor mi kiforrott személyiségek vagyunk, önállóak, nem függünk senkitől, mert akkor a másikba nem kapaszkodunk, nem tőle várjuk, hogy boldoggá tegyen, hanem mi magunk elegek vagyunk ehhez. Boldoggá tudjuk tenni magunkat, vannak olyan elfoglaltságok, amik feltöltenek és amit szívesen csinálunk, tudunk és szeretünk egyedül is lenni. Amikor pedig valakivel vagyunk (barátunkkal, párunkkal, gyerekünkkel, szülőkkel, stb) akkor az egy extra, egy fűszer az életben, de nem létszükséglet és nem a másik vállára tesszük rá a boldogságunk, és jól létünk terhét, mert ez a teher agyonnyomja a kapcsolatokat.
Fontos minden kapcsolatban, hogy azért legyünk a másikkal, mert azt élvezzük és emel és nem alakítunk ki a másikban lelkifurdalást ha az jól meri érezni magát nélkülünk, ha épp nem ír, nem hív vagy nem jön. Attól mert nem úgy szeret ahogy azt mi elvárjuk, még nem jelenti azt, hogy nem szeret szíve minden szeretetével.
Engedjük el a másik kezét, merjen a gyerek nélkülünk is boldog és kiegyensúlyozott lenni, engedjük a párunkat/barátainkat nélkülünk is élni, létezni. Ha az amit mi adunk jó nekik, úgyis jönnek, ha nem jó nekik, akkor zsarolással és sértődéssel nem fogjuk vonzóbbá tenni. A saját boldogságunkért mi vagyunk a felelősek és senki más. Minden ember, aki bármi okból velünk van, egy ajándék. Ne vegyük készpénznek és pláne ne legyenek elvárásaink, hogy mit kellene, hogy tegyenek értünk. Tegyük meg azokat a dolgokat mi magunknak. Ha jól csináljuk, akkor vonzani fogjuk azokat az embereket, akiknek szintén az a jó.
Egyedül jöttünk erre a világra, egyedül is távozunk. A köztes időben pedig minden emberi kapcsolat, minden mellénk szegődött ember egy ajándék. Bánjunk is vele úgy.
Oldal ajánlása emailben
X