Érzelmi függőségek (anya-gyerek, barátság, párkapcsolat)
2013 október 9. | Szerző: Bogyó Élete
Az utóbbi napokban több irányból jön velem szembe, illetve élem meg az érzelmi függőséget és annak különböző szintjeit.
Egy barátság megpattanásával kezdődött. Mi voltunk a “forevertogether (örökkönörökkéegyütt)”. Normális párkapcsolat híján szinte mindent megbeszéltünk (napi minimum 1 óra, plusz egész napos Viber közvetítés), egymás minden lélegzetvételéről tudtunk, minden felmerülő “problémát” kielemeztünk, és bármi is lesz, mi mindig itt leszünk egymásnak.. Emellett vártuk az “Igazit”, aki “belefér” ebbe a kapcsolatba. Kezdtek elmosódni a határok a az Én és a Mi között. Kialakult bennem egy feszültség, amit nem értettem honnan jön, mi okozza. A barátság, mint kiváltó tényező fel sem merült bennem. Az dübörgött bennem, hogy ez nem az Én Életem, az nem az Én Életem.. Mígnem egyszer csak egy jelentéktelen dolog miatt összeszólalkoztunk (soha előtte 17 évig nem volt ilyen), és nem beszéltünk napokig. Megkönnyebbültem. Továbbra is szeretem, de erre a fajta érzelmi függőségre nincs szükségem, megfojt.
Ma olvastam egy cikket a gyermek leválásáról:
http://divany.hu/poronty/2013/10/01/engedd_levalni_a_gyereket/
Rájöttem, hogy nekem is lelkifurdalásom van, amikor egy nap nem hívom fel Anyukámat. Apukám meghalt, és én vagyok neki a minden. Mindenben lehet rá számítani, másrészről viszont tudom, hogy neki csak én vagyok.
A felnőtté válás fontos lépcsője, amikor kialakítjuk a saját határainkat, saját életünket. Aminek részei a barátok, hobby, iskola/munka, stb. A saját vélemény, a saját határok. Tudni kell nemet mondani, mert lehet, hogy másoknak mondott nem, egy igen saját magunkra.
Akkor tudjuk a legtöbbet adni is, amikor van miből. Amikor mi kiforrott személyiségek vagyunk, önállóak, nem függünk senkitől, mert akkor a másikba nem kapaszkodunk, nem tőle várjuk, hogy boldoggá tegyen, hanem mi magunk elegek vagyunk ehhez. Boldoggá tudjuk tenni magunkat, vannak olyan elfoglaltságok, amik feltöltenek és amit szívesen csinálunk, tudunk és szeretünk egyedül is lenni. Amikor pedig valakivel vagyunk (barátunkkal, párunkkal, gyerekünkkel, szülőkkel, stb) akkor az egy extra, egy fűszer az életben, de nem létszükséglet és nem a másik vállára tesszük rá a boldogságunk, és jól létünk terhét, mert ez a teher agyonnyomja a kapcsolatokat.
Fontos minden kapcsolatban, hogy azért legyünk a másikkal, mert azt élvezzük és emel és nem alakítunk ki a másikban lelkifurdalást ha az jól meri érezni magát nélkülünk, ha épp nem ír, nem hív vagy nem jön. Attól mert nem úgy szeret ahogy azt mi elvárjuk, még nem jelenti azt, hogy nem szeret szíve minden szeretetével.
Engedjük el a másik kezét, merjen a gyerek nélkülünk is boldog és kiegyensúlyozott lenni, engedjük a párunkat/barátainkat nélkülünk is élni, létezni. Ha az amit mi adunk jó nekik, úgyis jönnek, ha nem jó nekik, akkor zsarolással és sértődéssel nem fogjuk vonzóbbá tenni. A saját boldogságunkért mi vagyunk a felelősek és senki más. Minden ember, aki bármi okból velünk van, egy ajándék. Ne vegyük készpénznek és pláne ne legyenek elvárásaink, hogy mit kellene, hogy tegyenek értünk. Tegyük meg azokat a dolgokat mi magunknak. Ha jól csináljuk, akkor vonzani fogjuk azokat az embereket, akiknek szintén az a jó.
Egyedül jöttünk erre a világra, egyedül is távozunk. A köztes időben pedig minden emberi kapcsolat, minden mellénk szegődött ember egy ajándék. Bánjunk is vele úgy.
Természetes fájdalomcsillapítás
2013 október 2. | Szerző: Bogyó Élete
Ha aggódok valamin, stresszelek például a munka miatt, akkor a elkezd fájni a gyomorszájam.
Ritka jelenség volt szerencsére, de ha jött, nem tudtam aludni tőle. Felébredtem éjjel is,
és be kellett vennem egy fájdalomcsillapítót végül, hogy elmúljon.
Mióta tanulmányozom a Ho’oponopono-t (http://www.hooponoponoway.hu/),
és egyre mélyebben ivódik belém, hogy mindent mi teremtünk,
mindent mi vonzunk az életünkbe, elkezdtem használni fájdalom esetén is.
Amikor elkezd fájni a gyomorszájam, megállok, becsukom a szemem és ezt mondom:
“Sajnálom, ami bennem van és ezt a fájdalmat teremtette. Kérlek bocsáss meg! Köszönöm! Szeretlek!”
Először meglepődtem, amikor a fájdalom kb fél percen belül elmúlt.
Óvatosan, kerülve minden hirtelen mozdulatot visszafeküdtem aludni, kicsit szkeptikusan,
hogy majd pár perc múlva kezdődik elölről.
Nem kezdődött.
Néha még előfordul, hogy ha belegabalyodok a saját gondolataimba, jelként megjelenik a gyomorszájban az égető fájdalom,
jelezve, hogy ki vagyok billenve a természetes, nyugodt ritmusomból és az aggodalom, illetve az elvárások uralnak engem,
megállok, és elmondom a fenti “mantrát”, és elmúlik.
Mindig.
Egy idő után elkezdtem alkalmazni menstruációs fájdalomkor is.
Megjelenik a szokásos alhasi fájdalom, “mantra” és elmúlik.
Egyik nap vonattal jöttem haza egy pörgős, intenzív munkanap után és göcsölt a fejem.
Már délután kezdődött, sejtettem, hogy folyadékot sem ittam eleget, a munka, stb lefárasztott és ezért fáj a fejem,
de a mantrám eszembe se jutott valahogy, talán én sem hittem el, hogy ennyire görcsös fájdalom esetén is hathat.
Amikor már kb 2 órája tépte a fájdalom az agyamat (nem hordok magamnál semmilyen gyógyszert),
beugrott, hogy megpróbálom.
1 percen belül elmúlt a görcs. Amikor hirtelen mozdítottam a fejemet még éreztem picit,
de a görcs, a fájdalom teljesen elmúlt.
Másnap a hideg idő beköszöntével elkezdtem érezni picit a torkomat, de a mantra hatására teljesen elmúlt.
Minden bennünk van, minden belőlünk indul ki és mindenért mi vagyunk a felelősek.
Nem hibások, nem bűnösök, felelősök.
Remélem ez a módszer segít másoknak is, hogy ne vegyszerekkel kelljen a tünetet kezelni, ami a gyökérokot soha nem szünteti meg.
Szép napot! 🙂
Egyéni felelősség
2013 szeptember 26. | Szerző: Bogyó Élete
Egyre többen ismerik fel, hogy az Életük tükörszerűen történik. Amit „kint” (család, munkahely, barátok vagy azok hiánya, stb.) látnak, az belőlük fakad.
Ha sokan nem tisztelnek, akkor bizony mi sem tiszteljük magunkat (és valószínűleg másokat sem), ha rendszeresen segítőkész, kedves emberekkel találkozunk, akkor magunkkal is kedvesek vagyunk. Mivel minden energia, így mindenki csak a saját rezonanciaszintjén / energiaszintjén / tudatszintjén lévő dolgokat tudja magához vonzani. Ha szeretnénk, hogy valaki igazán, mélyen, őszintén szeressen, akkor ezt magunkban kell először megteremteni. Amíg mi az első „hibánál” saját magunk dorgálásába kezdünk, addig a környezet sem fog minket elfogadni feltétel nélkül. Minden tanulásnak, így a tudatosodásnak is van gyakorlóidőszaka, amikor elméletben már jól megy, de gyakorlatban még becsúsznak gikszerek. Ez van, ha biciklizni tanulunk, ha tortát sütni, deriválni. Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás. Anyukám szokta mondani, hogy „ismétlés a tudás anyja.”
Mégis könnyű azt hinni, ha valamit már megértettünk (nagyjából) az rögtön meg is jelenik az életünkben is. Kint. Aztán majd jól hat a belsőre is. Pedig kell az érlelődés, csírázási folyamat is. A szárnypróbálgatások. Amikor már néhány dolog, néhány fázis jól megy, aztán seggre ülünk. Ilyenkor kell az erő, hogy ne adjuk fel, hanem lássuk, ez is tanulás része. Minél többször esünk el és állunk fel, annál erősebbek leszünk, mert tudjuk, hogy volt már ilyen. Ez is elmúlik. Ilyen esetben sem kell pánikolni.
Ami most történik velünk az a múltbeli (tegnapi, még korábbi) gondolataink, érzéseink eredménye. Ha viszont mást szeretnénk vonzani, akkor ne toljuk el a jelenlegi tapasztalást, mert ezzel még több energiát adunk neki, hanem bólintsunk rá, hogy látlak, igen, köszönöm, hogy megmutatkoztál, te is a részem vagy. Ezért érdemes a rossznak ítélt dolgokat is magunkhoz ölelni, hiszen gyógyításra vágynak, azért jönnek elő. Minél előbb meggyógyul, annál előbb ad teret a szeretetnek és nyugalomnak az Életünkben.
Ha sokat fókuszálunk pozitív dolgokra, de valahonnan mindig előbukkan egy kisördög, aki az ellenkezőjét mondja, akkor a tudatalattink jelentkezik be. Nem ellenség, a mi részünk, múltunk eseményeinek, tapasztalatainak az eredménye. Ha pl mindig szegénységben éltünk, sokszor mondogattuk, hogy erre vagy arra nincs pénzünk, frászt kaptunk ha jött a gáz csekk, kínlódva adtuk át a pénzt a boltban, és magunkat már nem jutalmaztuk meg ezer éve, akkor a „Gazdag vagyok” mantrázása nem feltétlenül elég. Nem is haszontalan, hiszen valahogy el kell kezdenünk átírni azt a programot. A sok korábbi pénzzel kapcsolatos negatív élmény átlaga az a bizonyos kisördög. Az mondogatja, hogy igenis szegény vagy és igenis nem lesz erre vagy arra pénzed, hiszen eddig sem volt. Ez ugyanígy igaz a párkapcsolatra (és itt nem csak a van vagy nincsre gondolok, hanem a meglévő milyenségére is, mennyi benne a szeretet, tisztelet, megbecsülés), egészségre, bármire.
A tudatalatti tisztítására, a programok szeretetteljes feldolgozására vannak módszerek. El lehet dönteni kinek mi válik be, bár nem gondolom, hogy feltétlenül egy mellett kellene kiállni, én pl többet is alkalmazok.
Az egyik ilyen, amit már említettem és bővebben ki fogok fejteni majd az a családállítás. Nekem rengeteget segített, olyan blokkokat feloldott, amikről nem is tudtam, hogy léteznek, mióta viszont felszínre kerültek és tisztultak, sokkal jobban érzem magam, változott a belsőm, csökkent bennem a félelemérzet, csökken, vagy mondhatjuk eltűnt az agresszió (eddig sem vertem meg senkit, de a felfortyanások, indulatos hibáztatások is ide tartoznak, mégha belül zajlanak is). Részletesen, majd egy későbbi bejegyzésben.
Külön fejezet lesz majd a hála gyakorlása.
Most viszont egy hawaii módszerről szeretnék írni, mely a teljes felelősségvállalásról szól. Nem csak az általunk létrehozott (kimondott, tett, stb) dolgokért, hanem mindenért, ami szembejön velünk. A mások problémájáért is.
Mivel minden össze van kötve láthatatlan módon, így ha magunkhoz vonzunk egy embert az adott problémával, viselkedéssel, akkor legyinthetünk, hogy az az ő csomagja. Mi csak nézzük elfogadóan (jobb esetben), és ezzel a mi részünk pipa.
Pedig ha odavonzottuk, akkor valami dolgunk van vele. Nem azt mondom, hogy az egész világ fájdalmát magukra vegyük, és újabb okot találjunk a mártírságra, a szenvedésre, a panaszkodásra. Tudatosítsuk, hogy igen belőlem fakad, és bennem is van egy ilyen rész, ami most megmutatkozott, és ha meggyógyítom, akkor felszabadul.
Ehhez el kell fogadnunk, hogy valamit tettünk, gondoltunk a múltban, ami miatt, az adott dolgot bevonzottuk.
Van egy hawaii módszer, ami ehhez 4 rövid mondatot használ:
Szeretlek. – A részem vagy (Elismerjük, hogy belőlünk fakad).
Sajnálom. – Eddig elfordultam tőled, nem akartam tudomást venni rólad, de már látlak.
Kérlek, bocsáss meg. – Ez egy kérés Istenhez / Felsőbb Énhez / Univerzumhoz (ki miben hisz), hogy segítsen az adott részt bennünk megtisztítani.
Köszönöm! – A hála „varázs”szava, amellyel elhisszük, hogy a gyógyító folyamat elindult, és megköszönjük.
Eleinte lehet, hogy csak gépies ismétlésnek tűnik, de idővel érezni is fogjuk a mögötte lévő dolgokat, és ezzel a hatása is felerősödik. Még mindig jobb, mintha a „nem sikerül, nem sikerül, nincs pénzem”, stb-t mantrázzuk.
Szeretlek. Sajnálom. Kérlek, bocsásd meg, ami bennem van és megteremtette / bevonzotta ezt a helyzetet. Köszönöm.
A módszer neve: ho’oponopono, és jelenleg az egyik legnagyobb tanítója: Dr. Ihaleakala Hew Len, aki ezzel a módszerrel meggyógyított egy egész őrültek házát. (Google-ban könnyen megtalálható a történet).
Illetve az ő legismertebb tanítványa: Mabel Katz (http://www.hooponoponoway.hu/)
Bagdi Bella megzenésítette, mely segíthet a hangolódásban:
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=kfTK60VE3sI
Illetve belinkelek még ide egy számomra kedves szintén hawaii „gyógyzenét” Yemaya Assessu Deva Premaltól:
http://www.youtube.com/watch?v=xlvF0qXttqA
Szép napot!
Az ÖNszeretetről
2013 szeptember 19. | Szerző: Bogyó Élete
Sokak fejében él egy kép az ideális párkapcsolatról, amiben élni szeretnének, amiről úgy gondolja, hogy neki az jár. Alanyi jogon.
A kondícionálás már az ovodában elkezdődik, rózsaszín habmesék a rózsaszín hercegnőről akiért jön a herceg lóval, jó kocsival, kicselezik a szülőket, hogy legyen némi bonyodalom is, aztán a rózsaszín köd ellep mindent, esküvő sok virággal és boldogan élnek míg meg nem halnak.
Aztán jönnek később a szerelmes regények, ahol két szerelmes szintén megküzd valami külső akadállyal, legyen ez a szülők ellenállása, távolság, kasztbeli különbség, stb. De ezek a külső akadályok az ilyen sztorikban mindig megoldódnak, és utána újra ott a várt boldogan élnek míg meg nem halnak (amit persze már a sztori elején is tudtunk).
Ez kiegészül még a sok szerelmetes dallal, ahol valaki vagy nagyon szerelmes és éppen a rózsaszín ködben jár a kapcsolata és azt zengi, vagy borzasztóan meg van bántva és hibáztat illetve várja a csodát kívülről. Majd az új szerelem…, majd ha a régi visszajön, …
Minden figyelem kifelé irányul. Mindent a külvilágtól várunk. Boldog leszek ha.. és van egy listánk, hogy mások hogyan tehetnének boldoggá minket, mit kellene tenniük.
Értünk.
A mi boldogságunkért.
Arra kevesen gondolnak, hogy valakinek pont ők a „másik”, akitől elvárják ugyanezt. A másiknak is lehet listája, hogy nekünk ezt vagy azt meg kellene tennünk az ő boldogságukért, amit persze mi nehezményezünk, hogy ne tegye már ezt a terhet is ránk, van elég bajunk.
Sokan áltatják magukat azzal, hogy ők megtesznek mindent a párjukért, a kapcsolatért, szívből, önzetlenül. Belül pedig fortyognak, hogy nem kapnak érte semmit cserébe. Akkor hol van itt a szívből, szeretetből, önzetlenül? Ha a végén mégis várunk valamit? Megbecsülést, figyelmet, stb. Ha viszont a másik vár valamit a kedvességért cserébe, akkor nagy a sértődés, hogy miért nem tudja csak úgy? Önzetlenül. Ellenszolgáltatás nélkül.
Azt várjuk, hogy minket szeressen mindenki (de főként a párunk) úgy, ahogy vagyunk, csak önMAGunkért, viszont hányan mondhatják el magukról, hogy szeretnek másokat úgy ahogy vannak?
Van, aki azért panaszkodik, mert nem kap tiszteletet a kapcsolatában vagy a családjában. Tiszteletért tisztelet jár. Ha pl mi nem tiszteljük önmagunkat, miért gondoljuk, hogy majd a másik fog? Ha mindent megteszünk a másikért (főzünk, mosunk, takarítunk rá) viszont semmit nem teszünk önmagunkért, mert az ráér, nem fontos, akkor miért furcsa, hogy a másik sem tisztel bennünket és mi is a “ráér, nem fontos” kategóriában vagyunk?
Sokan feladják magukat a családért, aztán ha a család egy idő után csak a cselédet látja bennük, akkor nem értik, hogy lehet ez. Hiszen ő mindent megtett.
Vannak akik elvárják, hogy a párjuk szeresse őket önzetlenül, találja ki a gondolatait és akkor és úgy legyen mellettük, ahogy azt ők szeretnék. Viszont nem adják meg a másiknak amit az szeretne, mert miért pont azt szeretné? Mi jobban tudjuk neki mit kellene szeretni..
Ha több szabadságra vágyunk, viszont felháborít, ha a másiknak is van hobbija és azzal időt tölt…
Ha több szeretetre vágyunk, viszont mi is csak elvárásokkal teletűzdelt „szeretetet” tudunk adni..
Mindig azt kapjuk vissza, amit adunk. Ha több szerelmet szeretnénk, adjunk több szeretetet. Ha naponta megsimítjuk a párunk arcát és az eleinte csak mordul, hogy „mi van”, mert nincs hozzászokva, és rögtön abbahagyjuk ezt a gesztust, mert „miért nem tud ő is kedves lenni”, akkor máris elvárást adtunk, nem szeretetet, csak ámítjuk magunkat az ellenkezőjével, és cserébe is azt kapunk, ami pedig ugye felháborít.
Ha valakiben van fájdalom, régi sérelem, azt mindig kivetíti másokra. Ritkán látjuk az embereket olyannak, amilyenek valójában, mert az elvárásainkat aggatjuk rájuk. Ha jó a kedvünk, akkor másokat is kedvesebbnek látunk, ha rossz a kedvünk a környezet is kellemetlenebb, pedig lehet, hogy pont ugyanolyan, csak a mi szűrőnk torzít.
Várjuk, hogy jöjjön a herceg, de ha belenézünk a tükörbe, akkor a herceghez való hercegnőt látunk benne? Azt a párt tudjuk bevonzani, ami belőlünk fakad. Ha a párunk nem tiszteli a nőt bennünk, kihasznál, stb akkor érdemes megnézni, hogy mi tiszteljük-e a Nőt magunkban? Ez nem azt jelenti, hogy több időt hagyunk magunknak a házimunkára, hanem, hogy tiszteljük-e annyira, hogy hagyjuk megnyilvánulni? Azt a nőt, aki ott van minden nőben mélyen, de le van fojtva szerepekkel, „nem törődhetek magammal, mert anya vagyok, nincs rá időm”. Viszont ha a párunk sem törődik a bennünk élő nővel, mert nem ér rá, stb. akkor azt fájó tud lenni. A külvilágtól várjuk el azt, amit mi sem teszünk meg.
Ahhoz, hogy szeretetet tudjunk kapni, előbb meg kell tanulni adni azt. Saját magunknak. Nem csak akkor dicsérni saját magunkat ha sikerült aznap rendes háziasszonynak lenni, és nem csak akkor ha a gyereknek megadtunk mindent, amit aznap igényelt, hanem akkor is ha magunkat se hagytuk le a listáról. Ha valaki tiszteli és szereti saját magát, akkor mások is így fognak tenni. Nem tud mást bevonzani majd, csak ami belőle fakad. Ha belenézünk a tükrünkbe, (pár)kapcsolatunkba, akkor jól lehet látni, hogy mi hogyan bánunk a bennünk élő Nővel, pontosan úgy ahogyan a párunk is bánik vele. A megoldás pedig belőlünk fakad. Ha változást szeretnénk, nekünk kell változni.
Viszont fontos, hogy ezt szeretettel tegyük. ne haragudjunk magunkra, amiért eddig nem tettük, és ne is bosszankodjunk ha nem tudunk holnaptól napi 3 órát magunkra szánni. Kezdjük apró lépésekkel. Érdemes nyugodtan leülni és írni egy listát, hogy mitől érezzük jól magunkat (nem, mint feleség és anya, hogy pl ha a gyerek magától pisil vagy ha új robotgépünk van), hanem mi az amitől mi, másoktól függetlenül jól tudjuk érezni magunkat. Lehet ez egy röpke 10 perc (amikor pl alszik a gyerek), és mi leülünk egy pohár borral / limonádéval és kilakkozzuk a körmünket a lábunkon, vagy beleolvasunk egy könyvbe, tornászunk egyet, beszélgetünk egyet egy barátnőnkkel, stb. Valami, amit rendszeresen beépítünk az életünkbe. Ha mi változást várunk, változzunk mi. Miért tenné a környezet előbb, ha mi sem tesszük meg.
Ha vastag a fal, amit magunk köré építettünk, ne akarjuk pár nap alatt lebontani. Csak nyugodtan, szeretettel, lassan, megünnepelve minden apró lépést.
Van Instagram-on egy anyuka, aki örökbe fogadott egy Down szindrómás kislányt, amikor az 4 hónapos volt, és naponta megoszt egy képet a kislányról. Nem a „beteg” kislányt mutatja, hanem a “szeretetcsomagot”, amit a kislány képvisel. Néhány napja kikerült egy fotó, ami nagyon megragadott. A kislány nézi saját magát a tükörben (pár napos nátha után) és az a szeretet, ahogy saját magára néz megindított bennem valamit. Mikor néztem így magamra? Nem azt vizslatva, hogy lapos-e a hasam, jól áll-e a hajam, hanem csak úgy szeretettel, csillogó szeműen… A képaláírás:
„szereti saját magát” „de ki tudja ezért hibáztatni” 🙂
íme a fotó „macymakesmyday”-től:
Az Önszeretet tanításának Nagyasszonya Luise L. Hay.
Van egy 12 pontos programja, arról hogyan szeressük magunkat jobban. Segít rámutatni arra, mit adhatunk magunknak, magunkból, hogy mi is azt kapjuk, amit szeretnénk. Szeretetet.
1. Hagyd abba a kritizálást.
A kritizálás soha nem változtat semmin. Ne kritizáld saját MAGadat. Fogadd el úgy ahogy vagy. Mindenki változik. Amikor kritizálod magadat, a változás negatív lesz. Amikor elfogad magad, jó dologra koncentrálsz magadban, akkor a változás pozitív.
2. Bocsáss meg MAGadnak
Engedd el a múltat. Megtettél mindent, amit az akkori tudatszinteddel, legjobb szándékoddal tudtál. Most növekszel és változol, és az életed is változik.
3. Ne ijesztgesd magadat
Hagyd abba a saját magad terrorizálást a gondolataiddal. Ez egy szörnyű módja az életnek. Találj egy olyan mentális képet, ami felvidít, lenyugtat és rögtön hozd be amikor jönnek a lehúzó gondolatok.
4. Légy gyengéd, kedves és türelmes
Legyél gyengéd magaddal. Legyél kedves magaddal. Legyél türelmes magaddal ahogy tanulod az új gondolkodásmódot. Úgy közelíts magadhoz, ahogy azt tennéd valakihez, akit nagyon szeretsz.
5. Legyél kedves az elmédhez
Az önutálat a saját gondolataid utálatát jelenti. Ne utáld magadat a gondolataid miatt. Gyengéden változtasd meg a gondolataidat.
6. Dícsérd magadat
A kritizálás letöri a lelkedet. A dicséret megerősíti. Dicsérd magadat annyit, amennyit csak tudod. Mondd el magadnak minden kis lépésnél, hogy milyen jól haladsz.
7. Támogasd magadat
Találd meg a módját, hogyan segítsd magad. Engedd meg, hogy ha szükséged van rá mások segítsenek. Ha mersz segítséget kérni, amikor szükséged van rá, erős jellemre vall.
8. Szeretettel közelíts a benned lévő negatívumokhoz
Tudatosítsd, hogy te hoztad őket létre, hogy a szükségleteidet kielégítsd. Most viszont már új, pozitív módokat találsz, hogy kielégítsd azokat az igényeket. Tehát szeretettel válj meg a régi, negatív mintáktól.
9. Bánj jól a testeddel
Tanulmányozd a helyes táplálkozást. Milyen tápanyagokra van a szervezetednek szüksége ahhoz, hogy energikus és vitális legyen? Tanulmányozd a helyes testmozgást. Milyen mozgásformát élvezel? Ápold és tiszteld a templomot, amiben élsz.
10. Végezz tükörgyakorlatokat
Nézz rendszeresen a saját szemedbe. Fejezd ki azt az egyre növekvő szeretetet, amit maga iránt érzel. Bocsáss meg magadnak, amikor belenézel a tükörbe. Beszélj a szüleidhez, amikor a tükörbe nézel. Bocsáss meg nekik is. Legalább egyszer mond naponta: „Szeretlek, igazán szeretlek”
11. Szeresd magad.. Kezd most
Ne várj addig, míg jobban leszel, fogysz, új munkát találsz vagy új kapcsolatot. Kezd most, és csináld a képességeidhez képest a legjobban.
12. Légy vidám
Emlékezz vissza azokra a dolgokra, amiket gyerekként élveztél. Hozd vissza őket az életedbe! Találj mindenben, amit csinálsz valami jót, örömöt, mókát. Engedd meg magadnak, hogy élvezd az életet. Mosolyogj. Nevess. Ünnepelj, és a Világ veled fog ünnepelni!
Mire is van szükségünk a boldogsághoz?
2013 október 15. | Szerző: Bogyó Élete
Mire is van szükségünk?
A legtöbb embernek van egy listája, legyen sz hosszú vagy rövid, írott vagy gondolati formában, hogy mire is lenne szüksége.
A boldogsághoz.
A teljes(ebb) élethez.
A több nevetéshez.
A jobb alváshoz.
Stb.
A tárgyiasult listán túl, a vágy irányulhat több figyelemre, több szeretetre, megbecsülésre, tiszteletre, …
Ezeket pedig várjuk a főnökünktől, párunktól, gyerekünktől, szüleinktől, barátainktól, szomszédtól, ismeretlen Facebook ismerősöktől,..
Keressük a lehetőségeket, hogy kapjunk figyelmet, energiát másoktól, sokan már azzal is beérik ha minél több LIKE-ot kap egy fotó, bejegyzés Facebook-on, mert ugye lám mennyien szeretnek, tisztelnek, figyelnek rám, követik, amit csinálok.. Biztos jó, szép, ügyes, okos, tiszteletreméltó, stb vagyok..
Fontos, hogy a párom velem akarjon tölteni minél több időt, ha pedig nincs velem, akkor naponta többször hívjon, írjon, hogy érezzem a törődést, és lássam csak rám gondol, csak én kellek neki, csak én vagyok a fontos. Az Ő életében ugye ki más lehetne a központban?
Amikor pedig tőlünk várja el valaki ezt, akkor az sértő is lehet, hogy nem élhetjük a saját életünket, nem értékelik azt, amit adunk, és csak kizsigerelnek, mert minél többet és többet akar a másik.
Mindenkinél máshol van a határ. Mindenkinél máshol van a sok.
Azt, amit a környezettől várunk el, mert úgy gondoljuk, hogy szükségünk van rá, vagy az egyenesen jár nekünk, azt mi sem adjuk meg magunknak.
Másoktól várjuk a szeretetet? Szeressük magunkat jobban
Másoktól várjuk a tiszteletet? Tiszteljük magunkat jobban
Másoktól várjuk a megbecsülést? Becsüljük meg magunkat jobban
Amire a lelkünk vágyik, azt csak mi adhatjuk meg magunknak. A kifelé való kapálózás, mások gúzsba kötése a lélek segélykiáltásai, hogy vegyük észre, figyeljünk az igényeire. Nem másoknak kell megadni nekünk dolgokat, ezt csak mi tehetjük meg.
Amíg a külvilágból várjuk a mennyei mannát, addig csak két tenyerünket összetéve könyörgünk. Kérünk, könyörgünk, koldulunk..
A szeretet, a lelki béke bent lakozik a szívünkben. Illúzió csupán, hogy bárki más birtokolná.
Ha azt akarjuk, hogy a párunknak vagy a gyerekünknek mi legyünk a legfontosabbak, akkor meggátoljuk őket abban, hogy önMAGuk lehessenek.
Minden ember között kötelék van. Ezek nem vastag hajós kötelek, hanem vékony, akár a cérna. Minél erősebben kapaszkodunk egy másik emberbe, annál jobban feszítjük a húrt, ami szorul, vág, gúzsba köt. Lógunk rajta, könyörögve a másiknak, hogy cipeljen, húzzon minket is. Sőt! Emeljen is fel és tegyen is boldoggá.
Ha mi magunk meg tudunk állni a saját lábunkon, és megtiszteljük a másikat azzal, hogy ő is saját maga legyen, és akár el is mehet, az az igazi szeretet. Amikor a kötelék laza, a két ember tud táncolni. Egyedül is, engedve, hogy a másik más ritmusra lépjen, és ha a két fél úgy dönt, hogy közösen táncol, közösen lépnek az maga a csoda. Az egy hatalmas ajándéka az Életnek.
Ez az egyensúlyozás egy Életre szól, nap, mint nap meg kell találnunk a saját ritmusunkat, a saját zenénket, amit élvezünk és nézni, ki táncol velünk. Ha jól csináljuk más is akar velünk táncolni, mert érzi, hogy mellettünk ő is járhatja a saját táncát, nincs rákényszerítve a másik ritmusa, akarata.
Soha nem gondolhatjuk, hogy egy kapcsolat egy életre szól. Minden nap lehet bele szeretetet tenni, mert nem tudhatjuk melyik az utolsó közös nap, óra, perc.. Ha ezeket az együtt töltött perceket, napokat, éveket önmagunkhoz hűen éljük és engedjük, hogy a másik is így tegyen, akár életre is szólhat, de soha nem tudhatjuk mit hoz a holnap. Csak a ma van, a jelen pillanat.
Ha most azon görcsölünk, hogy a másik el ne menjen, el ne hagyjon, vagy merjen saját baráti kört, hobbit kialakítani, akkor a lényeg porlad el a kezünkben.
A másoktól való szeretetkoldulás helyett adjuk meg azt magunknak.
A munkánkat kötelességből végezzük vagy beleadjuk, amit az adott pillanatban lehet? Tiszteljük magunkat az elvégzett dolgokért? Vagy természetesnek vesszük, hogy megszakítjuk magunkat? Megjutalmazzuk magunkat érte? Megsimítjuk a lelkünket, hogy ügyes vagyok, erős vagyok, gyengéd vagyok, stb? Megadjuk magunknak a figyelmet?
Az energia oda áramlik, ahova a figyelem.
Ha a vélt / valós hiányosságainkra koncentrálunk, akkor más is oda fog fókuszálni.
Ha a szépséghibáinkra, akkor más is azt veszi először észre.
Ha a szeretet hiányára koncentrálunk, amit “nem kapunk meg másoktól”, akkor csak még többet generálunk a hiányból.
Legyünk hálásak mindenért, amit kapunk, és adjunk magunknak is minél többet. Töltődjünk fel, simuljunk ki és a külvilág is mást lát majd belőlünk, olyan embert, akinek jó a közelében lenni, akivel jó együtt táncolni…
OSHO ZEN TAROT: Nagy Arkanum
I. Lét
Ez a meztelen alak a tökéletességet szimbolizáló lótuszlevélen ül, és az éji égbolt szépségében gyönyörködik. Ő tudja, hogy az “otthon” nem egy fizikai hely a külvilágban, hanem az ellazulás és elfogadás belső minősége. A csillagok, a sziklák, a fák, a virágok, a halak és madarak – mind-mind a testvéreink az élet táncában. Mi, emberek hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni, miközben a saját, mindennapi céljainkat hajszoljuk, és hisszük, hogy meg kell harcolnunk azért, amire szükségünk van. De különállóságunk érzete valójában csak egy illúzió, melyet elménk kicsinyes gondolatai teremtenek.
Itt az idő, hogy szembenézz azzal, vajon megengeded-e magadnak, hogy elfogadd azt a kivételes ajándékot, hogy “otthon” érezheted magad, akárhol is légy. Ha igen, ne mulaszd el az alkalmat: ízleld meg ezt az ajándékot, hogy elmélyülhessen benned, és veled maradhasson. Ha azonban nem vagy képes elfogadni ezt, és úgy érzed, az egész világ téged üldöz, akkor állj meg egy kicsit. Sétálj egyet ma este, és gyönyörködj a csillagokban.
Te nem véletlenül vagy itt. A létnek szüksége van rád. Nélküled a létből hiányozna valami, amit senki más nem képes pótolni. Ez ad neked méltóságot: az egész lét hiányolna, ha nem lennél itt. A csillagok, a Nap, a Hold, a fák, a madarak, a Föld – a világon minden érezné, hogy valahol egy pici vákuum van, és ezt az űrt rajtad kívül senki más nem töltheti be. Az, hogy a léthez tartozol, és hogy a lét szeret téged, hihetetlen örömöt, megelégedettséget ad. Amint megtisztulsz, látod, hogy minden irányból csak hatalmas szeretet árad feléd.
Oldal ajánlása emailben
X